Újabb egy évre sikerült megegyezni amerikai születésű hátvédünkkel, Alexis Ryannal. 24 éves játékosunk négy egyetemi ligában töltött szezon után érkezett tavaly csapatunkhoz, megbízható játékával pedig fontos tagja volt védelmünknek. Visszatéréséről és jövőbeli terveiről kérdeztük:
Milyen tényezők befolyásolták a szerződéshosszabbításodat, meg tudnál osztani pár okot, melyek miatt a csapatban maradás mellett döntöttél?
A csapat és a tavalyi szezon során kötött barátságok voltak a legnagyobb hatással a döntésemre. Soha nem gondoltam volna, hogy egy teljesen különöző országban és kultúrában ilyen erős barátságokat tudok kötni, s mindemellett a játékot is rendkívül élveztem. A lányok és a csapat nagyon megkönnyítette az átmenetet. A tavalyi sikeres szezon is motivált. Végül pedig egy másik döntő tényezőként Budapest városát említeném, amibe rögtön beleszerettem, 8 hónap pedig nem volt elegendő ebből a csodálatos városból, így nagyon izgatott vagyok, hogy még egy évre visszatérhetek.
Melyek voltak a tavalyi szezon legemlékezetesebb pillanatai?
Amikor megnyertük a Szuperkupát Memmingenben! A döntő után a pálya melletti kis bárban ünnepeltünk közösen a csapattal, annak ellenére, hogy még egy hosszú buszút állt előttünk. Az EWHL bajnoki cím, egymás támogatása betegségben, sérülésben mind megmutatta, hogy mennyire kitartó és egységes csapatunk van. Ezekre a pillanatokra örökké emlékezni fogok!
Hogyan jellemeznéd a csapat dinamikáját és a hangulatot a HKB-nál?
Fantasztikus a hangulat a csapatban. Egy család vagyunk, akik a jégen és azon kívül is támogatják egymást. Közösen ünnepeljük a sikereket és a jégpályán kívül is sok időt töltünk egymással. Rögtön jól fogadtak a lányok és annak ellenére, hogy nem beszélek magyarul hamar otthon éreztem magam és a városban is segítettek eligazodni.
Milyen céljaid vannak a következő szezonra?
Az a célom, hogy támogassam a csapatot legyen az bármilyen szerepben. Szeretnék egy erős hátvéd lenni, aki védelmezi a csapatot és a kapusunkat, de emellett a támadásokból is ki szeretném venni a részem. Mindemellett egy támogató csapattárs is szeretnék lenni. Csapatként célunk, hogy a tavalyi évhez hasonlóan győzelemmel zárjuk a bajnokságokat.
Hajrá HKB!