A következő szezon megkezdésével és a korosztályváltásokkal csatlakozott az edzői stábhoz két új ember is! AZ U12-es korosztályt Roczanov Zsolt fogja tovább erősíteni, az U18-as csapat új másodedzője pedig Mestyán István lesz. Ennek apropójából tettünk fel nekik pár kérdést, hogy Ti is jobban megismerhessétek Őket az új szezon előtt.
Miért és hogyan kezdtél el jégkorongozni?
R.Zs.: A jégkorong nálunk egy családi dolog, APukám illetve az unokatestvérem is jégkorongozik, így róluk elég könnyen átragadt rám is ennek a sportnak a szeretete. Ennek köszonhetően 17 évet játszottam Székesfehérváron.
M.I.: 6 éves voltam amikor Kercsó Árpád gyerekeket toborzott abban az Általános Iskolában, ahol akkoriban tanultam. Néhányan kimentünk az edzésére, és én hosszú időre ott is ragadtam.
Mi a legnagyobb dolog amit elértél a jégkorongpályafutásod alatt eddig?
R.Zs.: A legnagyobb dolgonak azt tartom, hogy a fehérvári csapattal 8-szoros osztrák bajnoknak mondhatom magam, valamint rengeteg Magyar Bajnoki címet zsebeltünk be együtt.
M.I.: Számomra a legnagyobb teljesítményt, amit elértem pályafutásom alatt, az a válogatott utazó keretébe bekerülés, majd a szentpétervári A csoportos világbajnokságon való szereplés jelentette és természetesen a bajnoki címek.
Hogyan lettél edző?
R.Zs.: Elég sok sérülésem volt, ami megakadályozott a profi karrierem kiépítésében. Emellett nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. Két évvel ezelőtt kezdtem el lejárni a felnőtt karrierem mellett besegíteni az U8-U10-es edzéseken. Nagyon tetszett, hogy a megszerezett tudásomat és a jégkorong szeretetét át tudom adni a kicsiknek.
M.I.: A tavalyi szezonunk sajnos nagyon rosszul sikerült, már szinte biztos voltam benne, hogy nem szeretném a karrieremet folytatni Dunaújvárosban, ráadásul közbejött egy sérülés is. 32. életévemet betöltöttem tudatosan készültem a játékos pályafutásom utáni életre. Évekkel ezelőtt gazdálkodás szakon államvizsgáztam, illetve mindezek mellett sikeres edzői vizsgát is tettem.
Hogy érzed magad itt a KMH-ban?
R.Zs.: Nagyon jól érzem itt magam, mindenki nagyon befogadó és kedves. A körülmények és nagyon szuperek, hoyg egyhelyen minden megtalálható amire egy edzőnek a munkájához szüksége van. Eddig az a legszembetűnőbb, hogy nagyon jó a gyerekek hozzáállása a jégkoronghoz. Nagyon motiváltak, szeretnek ide járni és ez meglátszik az edzémunkán is.
M.I.: A bajnokság után Kóger Istvánt megkerestem, egy esetleges edzői lehetőséggel kapcsolatban, mivel nem szerettem volna teljes egészében elszakadni a jégkorongtól. Nagyon profinak gondoltam a hosszútávú KMH utánpótlás neveléssel kapcsolatos szemléletét, és azt, ahogy ezt elkezdte felépíteni az elmúlt években. Beszélgetésünk után bizalmat adott nekem, hogy az U18-as korosztály edzőjeként dolgozhatok, ami nagy öröm, és nagy felelősség is volt számomra, hiszen nagyon ritka hogy egy kezdő edző magasabb korosztálynál bizonyíthat.
Minden gyereknek csak egy jégkorong karrierje van, ezért nagyon fontos mindenki részéről a minőségi munka. A KMH-nál korosztályokhoz kötött, tudatosan egymásra épülő munka folyik: azaz, a legkisebbektől kezdve minden korosztályban azokat a speciális feladatokat, gyakorlatokat, jégkorong elemeket, feladatokat végzik, jégen és „száraz” edzéseken egyaránt, amelyek a legtöbb fejlődést garantálják, így megteremtve a gyerekeknek egy hosszútávú programot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy mire betöltik a 18-20. életévüket, már egy nagyon biztos alapot képviseljenek fizikálisan, technikailag, taktikailag, és mentálisan is, így az Erste Ligában, a magyar válogatottban, vagy akár külföldön is megállhatják a helyüket.
Ki inspirált arra, hogy edzővé válj, vagy kitől tanultála legtöbbet a karriered során?
M.I.: Úgy gondolom, fizikális felkészítés terén J.P MacCallum, illetve a játék többi elemében A MAC-ban, és a válogatottban eltöltött időszak alatt tanultam a legtöbbet a jégkorongról amikor Majoross Gergely, Svasznek Bence, és Rich Chernomaz voltak az edzőim, illetve szövetségi kapitány. Mindenképpen nagyon sokat szeretnék fejlődni és tanulni a jövőben, illetve átadni a gyerekeknek azokat a tapasztalatokat, amelyeket pályafutásom alatt gyűjtöttem.
Sok sikert kívánunk a munkátokhoz a következő szezonra!