Szécsi Patrik továbbra is Erste csapatunkban

Folytatjuk hátvédeink bemutatását ( http://kmh.sport.hu/ujabb-hatved-igazolas-a-hokiklub-budapestnel/ ), a legifjabb igazolásunkkal. Szécsi Patrik már három éve a KMH utánpótlás játékosa, a 2018-2019-es szezonban lehetőséget kapott az Erste Ligában való szerepléshez, mint a csapat legfiatalabb játékosa. A következő 2019-2020-as szezonban is folytatjuk az együttműködést az ifjú, 19 éves tehetséggel.

HKBP: Pár szót mondanál milyen volt ilyen fiatalon már az Erste Ligában szerepelni.

Szécsi Patrik: Természetesen óriási lehetőség volt számomra, amivel mindenképp szerettem volna élni. Kiváló fejlődési lehetőség ez számomra, ahol a felnőtt, rutinosabb játékosoktól leshetek el minél több dolgot száraz edzéseken és jegesen egyaránt.

HKBP: Milyen volt az első szezon a csapattal?

Sz. P.: Első szezonhoz képest szerintem jól sikerült, a végén majdnem sikerült bejutnunk a rájátszásba. Emiatt lehet, hogy egy kis hiányérzet maradt bennem, de bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban, és a következő szezonban mindenképp a továbbjutás a cél.

HKBP: Hogyan készülsz fel a következő szezonra?

Sz. P.: Már most elkezdtem a felkészülést, szeretném a lehető legtöbb időt rászánni, hogy a nyár folyamán is fejlődni tudjak, és a következő szezonban még jobban teljesíthessek.

HKBP: Még egy év van hátra a gimnáziumból, hogyan tudod összeegyeztetni a jégkorongot és a tanulást?

Sz. P.: A hétköznapok igen sűrűek, be van osztva nagyjából minden percem, mivel nem vagyok magántanuló, így minden nap bejárok az iskolába. Délelőtt az Erste csapattal edzek jégen délutánonként pedig az U20-as csapattal. Száraz edzés terén kaptam egy kis segítséget a klub részéről, az edzővel előre egyeztetett feladatokat délután végezhetem el, így több időm jutott délelőtt az órákon részt venni. 2019/2020-as szezon egy picit nehezebb időszaknak ígérkezik, mivel érettségizni fogok, de biztos vagyok benne, hogy az eddigi rendszer működni tud majd a következő szezon során is.

HKBP: Kit volt a legnehezebb ellenfeletek idén?

Sz. P.: Több csapattal is igen szoros mérkőzést játszottunk így nem emelném ki egyik csapatot sem. Többször játszottunk ki-ki meccseket, és sikerült meglepetést okoznunk élcsapatok ellen is. Már várom a következő szezon mit hoz számunkra, de a célok tiszták és ezért meg is fogunk tenni mindent.

Köszönjük az interjút, és sok sikert kívánunk a szezonhoz!

Előző cikkeink a témában: 

Mathew Berry-LaMontagna a Hokiklub Budapestnél

Újabb hátvéd igazolás a Hokiklub Budapestnél

Hajrá Hokiklub Budapest!

Újabb hátvéd igazolás a Hokiklub Budapestnél

Folytatjuk csapatunk hátvédjeinek bemutatását, a múlt héten igazolt Mathew LaMontagna-t követően, szintén újdonsült igazolásunkkal, Reiter Attilával. Ati sok év után hagyja nevelő egyesületét, és váltja a Fehérvári Titánok kék mezét, a Hokiklub Budapest piros mezére. Fehérváron a megtisztelő csapatkapitányi pozíciót is betöltötte a 2018/2019-es Erste Liga szezonban, vele készült interjúnkban kérdeztük a váltásról, és a HKB-vel való együttműködésről.

HKB: Sok év után hagyod el Székesfehérvárat, elmondanád nekünk pár szóban a váltás okát

Reiter Attila: Székesfehérváron nevelkedtem, az U20-as korosztályt követően kerültem be a felnőtt Titánok csapatába, még soha nem játszottam máshol, és úgy éreztem most itt az ideje a váltásnak. Szeretném magamat kipróbálni máshol is, és új kihívások elé állítani magamat, és úgy gondoltam a Hokiklub Budapest kiváló választás lesz a további fejlődésem szempontjából.

HKB: Mi volt ami miatt a Hokiklub Budapest csapata mellett döntöttél

R.A.: Sokat gondolkoztam rajta, de végül Gröschl Tamással leültünk beszélgetni, ő felvázolta számomra a koncepciót, a jövőképet, amellyel teljesen azonosulni tudok, így végül magabiztosan tudtam dönteni a váltás mellett.

HKB: Milyen elvárásokkal indulsz neki a következő szezonnak?

R.A.: Szerintem látványos lesz a fejlődés, egyértelműen jobb eredményeket várhatunk, mint a csapat első szezonjában. A légiósokkal kiegészülve úgy gondolom, egy igen ütőképes csapattal kezdhetjük az évet, és magam részéről a rájátszás egyértelműen a cél. Onnantól kezdve pedig meglátjuk, a szezon végén már apró dolgokon múlik egy-egy győzelem és szerintem, ha a csapat odateszi magát, akár meglepetéssel is szolgálhatunk.

HKB: Mit gondolsz arról, hogy a csapat a fiatal játékosokra épít, ?

R.A.: Mindenképpen jó ötletnek tartom, hiszen bennük-bennünk van a jövő, és mivel a Titánoknál is fiatal brigáddal dolgoztunk együtt, így biztos vagyok benne, hogy jól fog működni a csapat. Úgy érzem nem lesz gond a csapategység kialakításával, és remélem én is hozzá tudom tenni a magamét a Hokiklub Budapesthez.

Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a 2019/2020-as szezonra!

Hajrá Hokiklub Budapest!

Mathew Berry-LaMontagna a Hokiklub Budapestnél

Felnőtt férfi csapatunk már készül a második szezonjára az Erste ligában, és ennek fényében szeretnénk bemutatni első új játékos igazolásunkat Mathew Berry-Lamontagna-t. A kanadai ifjú izgatottan várja az új kalandot, ami vár rá a Hokiklub Budapest csapatánál. Meg kell említenünk, hogy a friss egyetemi diplomával rendelkező újoncunk, első profi szezonját a Hokiklub Budapestnél tölti, és biztosak vagyunk benne, hogy sok emlékezetes meccsünk lesz együtt. De előtte itt ismerhetitek meg egy kicsit jobban új játékosunkat:

Miért választottad a Hokiklub Budapest csapatát?

Miután beszélgettem a csapat edzőjével, Tamással és néhány játékossal, úgy éreztem a szervezet és a szakmai csoport mindent megtesz a csapat számára. Úgy érzem ez egy kiváló lehetőség lehet számomra, és sikerrel járhatok az első profi szezonomba. Még nem jártam Európában, és akárkivel beszéltem eddig mindenki azt mondta Budapest gyönyörű város és izgalmas az élet.

Milyen elvárásaid vannak a 2019-20-as szezonra?

Remélem sikerül könnyen beilleszkednem, illetve pozitív benyomást keltenem a csapatnál. Remélhetőleg mind támadásban mind védelemben megbízható és hatékony játékosként tudok részt venni a mérkőzéseken. Természetesen szeretném minél több győzelemhez vezetni a csapatot, és tudom, hogy a csapat tavaly közel került a rájátszáshoz, úgyhogy úgy gondolom a következő szezonban mindenképp a rájátszásba jutás lesz a cél.

Hol játszottál eddig?

Az elmúlt 5 szezonban az egyetemi csapatomba játszottam a Simon Fraser Egyetemen Vancouverben, amíg elvégeztem az alapszakos diplomámat Környezettudományból. Előtte junior koromban 2 évet játszottam a Western Hockey league-ban és 2 évet a British Columbia Hockey League-ban.

Mi volt a legemlékezetesebb pillanat a karriered során?

A legemlékezetesebb pillanat a karrierem alatt, mindenképpen a KMH-val való szerződés aláírása volt. A célom mindig is a profi jégkorong volt, és egész életemben ezért dolgoztam, és ezért a lehetőségért igazán hálás vagyok. Illetve egy igen emlékezetes meccsem volt a Western Hockey Leagu-ban, ahol a szülővárosom csapata, a Vancouver Giants ellen játszottam az egész családom és barátaim előtt.

Mióta jégkorongozol?

2 éves koromban kezdtem el korcsolyázni a családommal, majd 4 éves koromtól kezdtem el jégkorongozni.

Hajrá Hokiklub Budapest!

Újabb győzelem Erste liga csapatunknál

A fiúk egészen Bécsig utaztak a 3 pontjukért. Csapatunk kedden a Vienna Capitals II csapata ellen mérkőzött meg, a fiúk izgatottan várták a meccset, hiszen ellenük sikerült megszereznünk első győzelmünket. A csapat keményen készült, hogy az előző nagy arányú győzelmet megismételjék, és szerencsére ez a sikerült is számukra.

Már az első harmadban átvették a fiúk a vezetést Köllő Roland góljával, majd bebiztosították azt Petres Tivadar góljával. Az első harmad így 1-2-es HKB vezetéssel zárult. A második harmadban ismét két góllal növeltük az előnyünket, itt Jancsó Dávid és Orbán Attila talált be. Második harmad eredménye: 4-1. Harmadik harmad igen izgalmasra sikeredett, Szappanos Dávid góljával kezdtük, majd Michal Satek is betalált. Itt a végén még izgulhattunk egy kicsit, hiszen kettős emberhátrányba került a csapatunk, itt sajnos egy góllal közelebb is kerültek hozzánk a bécsiek, de ennél tovább nem jutottak.

Vienna Capitals II-Hokiklub Budapest végeredmény: 2-6!

Szép volt fiúk!

Hajrá Hokiklub Budapest!

Első romániai túrájára indult a Hokiklub Budapest

A Hokiklub Budapest elindult első hosszabb túrájára Romániába, ahol a Gyergyói HK-val és a Sport Club Csíkszereda csapatával küzdenek meg.

A túra első állomása Gyergyószentmiklós, ahol a fiúk egy-két bemelegítő edzést követően a holnapi nap folyamán 10.04-én pénteken fogják játszani Erste liga mérkőzésüket. A két mérkőzés között most egy hét különbség is van, így a fiúk egy kicsit szusszanhattak a nagy hajtásban és koncentrálhattak a regenerálódásra, illetve a csapatjáték és az egyéni készségek fejlesztésére. Dusán Kapusta vezetőedző nyilatkozata alapján a fiúk egyre jobb fizikai állapotban vannak a kemény munkának köszönhetően, de mint csapat még nagyon sokat kell fejlődniük, de említette ez nem annyira meglepő, hiszen egy nagyon fiatal csapatról beszélünk. A vezetőedző segítségére vannak a csapat idősebb játékosai, akik próbálnak rutinjukkal és tudásukkal a fiataloknak utat mutatni. Közöttük megemlítenénk Szappanos Dávidot, aki a Hokiklub Budapest színeiben játszik, de a szemfüles hoki rajongók láthatták Szapit a DVTK Tipsport liga két mérkőzésén is az elmúlt héten. A DVTK-val való együttműködésünk keretében lehetőségünk van a játékosok kölcsönadására egy-egy mérkőzés idejére, így a pihenő időben Szapi feljátszhatott a Tipsport liga mérkőzéseire. De pénteken már ismét hazai színekben játszik és reméljük a másik ligában szerezett tapasztalatai hozzá segítheti a csapatot az első győzelem beszerzésére.

A mérkőzést a Hokiklub Budapest szurkolói stream linken keresztül végig követhetik, amelyet a Kanadai Magyar Hokiklub Facebook oldalán megosztunk a mérkőzés előtt.

Mérkőzés dátuma: 2018.10.05. péntek

Kezdete: 16:30

Ellenfél: Gyergyói HK

Hokiklub Budapest-Schiller Vasas SC összefoglaló

Egy újabb hét kezdődött az Erste Ligában. A fiúk már várták ezt a mérkőzést és pozitívan álltak hozzá, szerették volna beváltani első győzelmüket a ligában, a szintén fiatal Vasas csapata ellen. A győzelem közel volt, de a pontszerzés így is összejött.

A két csapat igen fiatal játékosokkal vágott neki a ligának és mindketten liga újoncként léptek pályára, Léderer Ákos kommentátorunk felhívta a stream nézők figyelmét, hogy az átlag életkor a Hokiklub Budapestnél 22 év, a Vasasnál pedig 21 év.

A tegnapi mérkőzésen egy gyors kezdettel, a Vasas magához ragadta a vezetést, majd egy gyors visszavágással Godó Dani még az első percben kiegyenlített. A két csapat fej-fej mellett haladt a mérkőzésen, egyikük sem tudott végül gólt érő támadást végrehajtani. Dusán Kapusta vezetőedző interjúja alapján van min fejlődnie a csapatnak, hiszen győzelemre hajtott a csapat, amihez több kapura lövésre lett volna szükség. Ettől függetlenül a csapat ügyesen védekezett, és tartotta vissza a Vasas támadásait. Szépen haladnak előre a fiúk, következő mérkőzésen már tudjuk mire számíthatunk, és így készülünk.

A mérkőzés első percében lőtt 2 gólt követően nem volt pont szerzés, majd a harmadik harmad legvégén egy komolyabb Vasas próbálkozással záródott a rendes játékidő. Itt egy gyors szünetet követően jött a hosszabbítás, ahol a Vasas ott folytatta, ahol a harmadik harmad végén abbahagyták, de most gólra is váltották a támadásukat.

A végeredmény: Hokiklub Budapest-Schiller Vasas SC 1-2.

Hajrá Hokiklub Budapest!