A múlt héten is sok izgalmas mérkőzésen vettek részt csapataink. Az alábbi cikkben ennek összefoglalóját olvashatjátok.
A hetet az U18-as csapat kezdte meg szerdai Debreceni Hoki Klub elleni mérkőzésükkel. Hazai pályán küzdöttek a srácok, és egy nagyon szoros mérkőzést játszottak. A végeredmény KMH-Debreceni HK 0-1.
A szombati nap sem telt izgalmak nélkül. Az U14-esek közül mind a Knights, mind pedig a Warriors csapat jégre lépett aznap.
Az U14 Warriors csapat a Zempléni Hiúzokhoz látogatott, ahol nagyon szép, 1-9-es győzelmet arattak.
Eközben a Knights csapat hazai pályán állhatott ki a Debreceni Hoki Klub ellen. Szintén nagyon szépen teljesített a csapat, hiszen 5-2-re győzték le vendégeiket.
Ezután az U18-as csapat követte Őket a jégen. A jelenleg a bajnokság élén álló Vasas SC csapata látogatott a Tüskesátorba. KMH-Vasas SC 4-13.
A hétvégén utánpótlás meccseit az U21-es csapatunk DVTK csapata ellen lépett volna pályára, de ezt a mérkőzést el kellett halasztani.
Felnőtt csapatunk sem tétlenkedett azonban. A MAC HKB Újbuda a DEAC csapata ellen lépett jégre hazai pályán a Tüskecsarnok jegén. Egy nagyon izgalmas mérkőzésen végül a fiúk megszerezték a győzelmet, a végeredmény 5-4 lett.
Gratulálunk mindenkinek a múltheti küzdelmekhez és sikerekhez, a héten tovább folytatódnak a bajnokságok, sok sikert kívánunk mindenkinek!
Hajrá KMH!