Kettős Hokiklub Budapest győzelem a hétvégén

A Hokiklub Budapest női csapata két mérkőzést játszott a hétvégén. Szombaton az EWHL, vasárnap
pedig az EWHL Supercup keretein belül fogadták a DEC Salzburg Eagles együttesét a
Tüskecsarnokban. Mindkét mérkőzés nagyarányú Hokiklub Budapest győzelmet hozott!

Szombaton koradélután léptek jégre a csapatok, a hazaiak a negyedik percben megszerezték a
vezetést, Dabasi Réka góljához Huszák Alexandra adta a gólpasszt. A salzburgi csapat a játékrész
közepén válaszolt egy találattal, amire nagyon gyorsan reagált a hazai csapat. Németh Bernadett
lőtte a második gólt, melyhez Tóth Enikő és Dabasi Réka adta a passzokat. Így 2-1- es hazai vezetéssel
mehettek pihenni a csapatok.

A második harmadban oda-vissza játékot láthattunk, mindkét csapat sokat lőtt kapura. A játékrész
egyetlen találatot hozott, mellyel kiegyenlített az osztrák csapat.

Az utolsó felvonásban a hazaiaknál folytatódott a gólgyártás. Előbb Huszák Alexandra talált be a
kapuba Grkovic Jelena és Stephanie Nehring (kapus) átadásából, majd Rónai Alexandra növelte
tovább a gólok számát, ehhez Dabasi Réka, illetve Németh Bernadett adták a passzokat. Az utolsó
Hokiklub Budapest találatot Huszák Alexandra szerezte Dabasi Réka asszisztjából, amellyel kialakult
mérkőzés végeredménye. Hokiklub Budapest- DEC Salzburg Eagles: 5-2

Vasárnap ismét összecsapott a két együttes a Tüskecsarnokban, immáron az EWHL Supercup keretein
belül. Az előző fordulóban a kazah Aisulu Almaty együttesét győzték le, amivel biztossá vált, hogy a
budapesti csapat megnyerte a kupasorozatot, s ezzel sporttörténelmet írtak!

Az első játékrészt a hazai csapat kiválóan kezdte, egyértelműen ráerőltették akaratukat a Salzburgra.
A tizenötödik percben született az első hazai gól, Averi Nooren talált a kapuba Stacey Scott
átadásából. A harmad vége előtt újabb Hokiklub Budapest talált született Dabasi Réka jóvoltából,
melyhez Grkovic Jelena és Huszák Alexandra adták a gólpasszokat. Az első harmad így 2:0-s Hokiklub
vezetéssel zárult.

A második játékrész elején Huszák Alexandra talált be a kapuba, Horváth Tifani és Dabasi Réka
passzaiból. Az újabb hazai gólt Averi Nooren szerezte, amihez Amie Varano adta az asszisztot. A
harmad vége előtt még a Salzburgnak sikerült szépítenie, így a második játékrész 4-1- es Hokiklub
Budapest vezetéssel zárult.

A záró játékrészben egy találat született, amelyet a Hokiklub szerzett. Stacey Scott talált be a kapuba
Huszák Alexandra és Tóth Enikő passzaiból. A mérkőzés végeredménye Hokiklub Budapest- DEC
Salzburg Eagles: 5-1

Navigáció