Hétvégén az U10-es korosztályunk a tavalyi évhez hasonlóan ismét elutazott Bécsbe, hogy részt vegyen az EMHL (Euro Mini Hockey League) tornasorozat következő állomásán. A nemzetközi tornán a következő csapatok vettek részt: Vienna Tigers, HC Petržalka 2010, MHK Dubnica, UTE Budapest, Vasas Budapest és KMH Budapest.
A vezetőedzőnk Dombauer Péter az alábbiakat nyilatkozta a tornáról:„Ezen az EMHL tornán ezúttal két szlovák csapat: az MHK Dubnica és HC Petrzalka voltak az ellenfeleink. Mindkét csapattal két-két meccset játszottunk. Az első meccsen 3-4 gólos vereséggel kezdtünk a havas, nyitott pályán a bécsi winter klasszikon. A második és harmadik meccs döntetlen lett, a negyediken, pedig sikerült három góllal nyernünk. Remek hangulat uralkodott végig a csapaton, hasznos tapasztalatokkal térnek haza a gyerekek. Minden évben öröm itt játszani. A játékosok nagyon jól érezték magukat és ügyesen játszottak. Ez a torna nagyban hozzájárul a fejlődésükhöz, tapasztalatot szereznek nemzetközi terepen is, így a későbbiekben könnyebben veszik az akadályokat.”
Gratulálunk a csapatnak!