2023 első női OB1 mérkőzése

 

Ismételten a lányoké a főszerep, ugyanis szerdán OB1 mérkőzésre látogat első számú női csapatunk a Ferencváros otthonába. A 2022/2023-as szezon során eddig csak egy OB1 mérkőzést játszott a HKB – hazai pályán – a MAC csapata ellen, amelyet győzelemmel zártak.

Szilágyi Leventét, az EWHL csapat vezetőedzőjét kérdeztük meg, hogyan sikerült a felkészülés a mérkőzésre;

„A Fradi elleni OB1 mérkőzéssel kezdjük el a szezonunk második felét, ami remélhetőleg hasonlóan jól fog sikerülni, mint az első. Egyéni edzéstervet kaptak a játékosok és opcionális jeges edzéseken keresztül tudtunk felkészülni, ezenkívül egy mini edzőtábort is tartottunk a lányoknak. Szeretnénk jól kezdeni az évet, figyelni a részletekre, mivel hétvégén Lengyelországba is utazunk, emellett pedig szeretnénk játéklehetőséget biztosítani mindenkinek.”

Aki teheti látogasson el az FTC sátras jégpályára szurkolni a lányoknak! 😊

Hajrá Lányok! Hajrá HKB!

Navigáció