Női U18-as VB: Kerekes Kármen a mérkőzés legjobbja

Már javában zajlik az U18-as női világbajnokság az olaszországi Asiagoban. Mint arról már korábban beszámoltunk nektek, tíz KMH-s lánynak is szurkolhatunk a világversenyen.

Ma délután az osztrák válogatott volt a magyar csapat ellenfele. Nagyon kiélezett küzdelmet és szoros csatát hozott ez a találkozó. A mérkőzésen összesen egy találat született – sajnos osztrák részről -, ez döntötte el a 3 pont sorsát.

KMH-s részről azonban mégis van minek örülni, hiszen a mérkőzés legjobbjának klubunk egyik tehetségét, Kerekes Kárment választották. Őt kérdeztük a mérkőzésről és a vb-n szerzett élményekről, tapasztalatokról:

Milyen volt a mérkőzés, hogy értékeled?

A mérkőzés nagyon kemény volt, de ezt tudtuk, erre készültünk. Játszottunk már otthon is egy edzőmecset velük, így nagyjából tisztában voltunk vele, mire számítsunk. Az elején kicsit álmoskásak voltunk és hiányzott belőlünk az a bizonyos tűz. A második harmadra felébredtünk de nem eléggé ahhoz, hogy fordítsunk az álláson.

Hogy láttad a saját teljesítményedet?

Azt gondolom, oda tettem magamat és igyekeztem kihozni magamból mindent. Ennek ellenére azt mondom nem mindig sikerült. Voltak pontatlan passzaim és kihagyott ziccerek, de ez is benne van egy meccsben.

Milyen a VB hangulata, hogy érzed magad Olaszországban?

Maga Asiago nagyon szép és kellemes, egy tipikus olasz kisváros; meg van a hangulata. A levegő nagyon jó és a kilátás is fantasztikus. Jó a csapat összhang, és jól érzem magam. Azt gondolom, ez a csapat többre is képes lenne, mint amit most hoz ki magából a világbajnokságon.

Több remek egyéni teljesítményt is láthattunk ezen a vb-n, a mai mérkőzésen ilyen volt például a magyar csapat kapusának, Tóth Zsófiának a teljesítménye. Tóth a meccsen 96%-os védési mutatót produkált, ami egészen kiemelkedő!

A mérkőzés jegyzőkönyvét ezen a linken találjátok!

Gratulálunk Kármen, és további sok sikert kívánunk a csapatnak a hátralévő mérkőzésre!

Navigáció