Újabb sikeres szezon a Skorpió XI. programban

2012 óta a KMH Skorpió XI korcsolya- és jégkorongoktatás programja egyesületünk egyik legfontosabb utánpótlás toborzó közege. Fő célunk, hogy az iskolák visszajelzéséből évről évre fejlesszük a program működését. A programban a XI. kerület óvodásai és általános iskolásai vesznek részt.  2015-től jégkorong tagozatos osztályt is indítottunk a Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskolával.

 

Az idei szezon sikerességéről Vitárius Károlyt kérdeztük, aki a program egyik vezetője és U8-as korosztály vezetőedzője:

 

˝Ismét sikeres évet zártunk a délelőtti iskolás program kapcsán. A sportosztályosok heti 3 alkalommal jöttek edzésekre és közülük többen is hokiznak már az U8 és U10 korosztályban. Jeges edzéseken kívül szárazon is részt vesznek, ahol főleg koordinációs feladatok, gyorsaság, általános ügyesség fejlesztések folynak, amiket próbálunk játékos feladatokkal fűszerezni. Ezeket nagyon élvezik a gyerekek. Fontos, hogy más közegben vannak, más impulzusok érik őket.  Folyamatosan részt veszünk az osztályok életében, például a szülői értekezleteken és ünnepségeken is.

A következő tanévtől már négy sportosztályunk is lesz, elsőtől negyedik osztályig. A gyerekek egészségére alapvetően nagyon pozitív hatással vannak ezek az edzések. A szűrt, tiszta levegőn végzett gyakorlatok jót tesznek a tüdőnek, az érrendszernek és a vérkeringésnek.

Két felelős vezetőedző mellett, több segédedző és oktató is részt vesz az órákon a felnőtt női, illetve a férfi csapatból is. Minden osztálynak biztosítunk fejvédőt és akinek kell, korcsolyát is. Segítjük a távolabbi iskolákat buszos utaztatással. Így jelentősen hozzájárulunk a kerületi iskolák tornaóra számának a minőségi teljesítéséhez.

Több száz gyermek fordul meg itt minden tanévben,  így már az évek alatt több ezer gyermek tanult meg korcsolyázni és sok-sok gyermek tapasztalta meg a sportos élet előnyeit.

Jó hangulat jellemzi ezeket a foglalkozásokat és a megtervezett éves program alapján mindenki elsajátítja a korcsolyázás alapjait, aki pedig ennél többre vágyik, az a korosztályos csapatokban tud szerepelni edzéseken és tornákon is.

A jövőre nézve, igyekszünk több fejlesztést beiktatni és elősegíteni az óvodások és iskolások korcsolya tudását, ezzel növelni az utánpótlás bázisunkat és fejleszteni a kerületi sportéletet. ˝

 

 

Célunk, hogy a gyerekek megszeressék a jégkorongot, és lehet a jövő hokis reménységei egyesületünk falai között nevelkednek 🙂

Navigáció