U12 erdélyi túra

Haza ért U12 A1 és A2 csapatunka, a Romániába tett túrájuk után. Péntek hajnalban indultak a gyerekek hogy két nap alatt összesen 8 mérkőzést játszanak, először Brassóban majd Csíkkarcfalván léptek jégre, hogy megmutassák mit tudnak.

Szombaton az AS Corona 2010 Brasov csapata ellen játszották le a két A1 és két A2 mérkőzést. Nagyon szoros, gól gazdag meccseket láthattak akik kilátogattak. Rengeteg szülő utazott ki , hogy megnézze a csapatot. Ez is hozzájárult a túra jó hangulatához.

Még szombat délután átutazott a csapat Csíkkarcfalvára, ahol vasárnap szintén 4 mérkőzést játszottak, de az ellenfél itt már az SZJA csapata volt. Erősebb ellenfélnek bizonyult, de a gyerek itt is helytálltak. Kiélezett meccseket játszottak az Székely Jégkorong Akadémia ellen is.

A csapat segédedzője, Gömöri Norbert a következőt mondta az útról: A gyerekek tökéletesen betartották az edzői utasításokat,mindent amit kertünk megvalósítottak a jégen. Remek tapasztalatokkal érkezünk haza amit a továbbiakban majd kamatoztatni tudnak a gyerekek. Nagyon jó hangulatú túra volt, ami még jobban összekovácsolta a csapatot. A szülők is kivették a részüket és egy emberként szurkoltak a KMH-nak.

A Vikingek következő mérkőzéseiket a MAC csapata ellen játsszák a Tüskesátorban 2019.01.20-án.

Hajrá KMH! Hajrá Vikingek!

Navigáció