Fiatal agilis csatárunknak ez lesz a kilencedik szezonja csapatunkban. Petra Miskolcon nevelkedett, majd 2016-ban tette át székhelyét Budapestre. A tavalyi évad során 27 EWHL mérkőzésen lépett pályára, ahol 21 pont került a neve mellé, ezzel eddigi legeredményesebb szezonját zárva csapatunkban. Fiatal kora ellenére már a felnőtt válogatottat is képviselte több világeseményen, köztük három A csoportos világbajnokságon is.
Ez lesz immár a kilencedik szezonod a HKB-ben, hogy érzed, miben sikerült a legtöbbet fejlődnöd az évek során?
Úgy gondolom hogy az évek során a személyiségem, a játékhoz való hozzá állásom illetve a fegyelmezettségem változott a legtöbbet.
Ősztől új kihívások elé néz a csapat, hiszen a német DFEL sorozatban fogtok jégre lépni. Mennyire motivál téged és a csapatot ez az új kihívás?
Szerintem nagyon motivált az egész csapat és talán mindenki nevében írhatom, hogy izgatottan várjuk a szezon kezdést. Reméljük, hogy minél több magasabb színvonalú meccset tudunk játszani.
A nyáron azért fontos a pihenés is, a szemfülesebbek pedig észrevehették, hogy elég sok időt töltöttél Svájcban, ahol még inline bíróként is kipróbálhattad magad. Milyen érzés a síp másik oldalán állni?
Igen, ez már a második nyaram volt kint Svájcban. A síp másik oldalán rájöttem, hogy miért is ültem annyi a büntetőpadon 😅 viccet félretéve, bírónak lenni nem a legegyszerűbb munka, de nagyon élveztem.
Mik a fő céljaid az elkövetkezendő szezonban?
Egyéni célom az az, hogy taktikailag illetve mentálisan a lehető legtöbbet fejlődjek, illetve a legjobb fizikai állapotban legyek a meccsekre. A HKB-val szeretném, ha már az első évben döntőt tudnánk játszani és remélem, hogy minél többet tudok segíteni a csapatnak ennek elérésében.