Válogatottunk 2-0-ra legyőzte Svájc csapatát

Szombaton a Viastein női U25 Három Nemzet Torna záró mérkőzésén Svájc volt az ellenfelünk. A világ egyik legjobb válogatottját nagyszerű, összeszedett játékkal sikerült legyőznünk, a mérkőzés után Jókai Szilágyi Kingával készítettünk egy rövid interjút.

Hokiklub Budapest: Hogyan sikerült az eddigi felkészülés a válogatott csapattal? Miben tudtok még fejlődni?

Jókai Szilágyi Kinga: Jól telt a felkészülés, ez már a második alkalom, hogy a válogatottal együtt dolgozunk az alapozási időszakban. Fejlődni szerintem leginkább csapatszinten kell, hogy összeszedettebb, fegyelmezettebb lehessen a játékunk.

HKB: A Németország elleni vereség után milyen üzenettel küldött ki Titeket a szövetségi kapitány a pályára? Milyen célokat tűztetek ki a mérkőzés előtt?

J. Sz. K.: Az edzéseken gyakorolt szisztéma szerint igyekezzünk játszani, sokat lőni kapura és több hangsúlyt fektetni a kemény védekezésre. Minél jobb eredményt akartunk elérni… és ez most sikerült is!

HKB: A mai volt az utolsó mérkőzés a magyar női válogatott számára a kemény felkészülési hét után. Hogy érzed, sikeres volt?

J. Sz. K.: Szerintem mindenképpen sikeres volt, és nem csak az eredmény miatt, nagyon jó első harmadot játszottunk, és utána is próbáltuk tartani ezt a játékot és mi érvényesülni. Javítani természetesen mindig van mit, jövő héttől mindenki folytatja a munkát a klubcsapatában.

Köszönjük! További jó munkát kívánunk mindenkinek. Hajrá lányok!