Natasza Tarnowski a KMH új csatára

Ahogy a múlthéten említettük Nektek, innentől érdemes lesz mégjobban követni az oldalainkat, hiszen mától kezdjük el az EWHL csapatunk tagjainak bemutatását a 2020/2021-es szezonra.

Elsőként szeretnénk bemutatni Natasza Tarnowski-t, csapatunk egyik új játékosát!

Natasza Kanadában, Embrunban született, és ott kezdte el pályafutását 7 évesen. 2013-ban az Ottawa Lady Senators csapatában kezdett, ahonnan 2016-ban a Bostoni Egyetemre igazolt 4 évre a most 22 éves csatár.

Hogy jobban megismerhessétek, feltettünk Neki pár kérdést:

Mikor kezdtél el hokizni és miért?

7 éves voltam, amikor elkezdtem játszani. Első körben azért, mert az idősebbik bátyám, Alex is jégkorongozott és én is szerettem volna mindent kipróbálni, amit ő is. Illetve a barátaim az iskolából is akkor kezdtek el hokizni tanulni. Mi lettünk az első női csapat a városomban.

Miért a KMH-t választottad?

Azért ezt a csapatot választottam, mert ez egy jó múlttal rendelkező, sokszoros győztes csapat, aminek szerettem volna a tagja lenni. Ezen felül, pedig nagyon várom, hogy Budapest gyönyörű városában lakhassak.

Voltál már ezelőtt Európában, vagy Magyarországon?

Igen, jártam már több európai országban. Igazából sok rokonom van Lengyelországban. Magyaroszágon még nem jártam, ezért izgatottan várom, hogy felfedezhessen ezt a szép országot.

Milyen elképzeléseid vannak a következő szezonra?

Elsősorban szeretnék egy ilyen erős csapatban játszani, várom, hogy megismerhessem a csapattársaimat, akik később akár a barátaim is lehetnek valamint természetesen megnyerni, amit csak lehet. Biztos nagyon jól fogom magam érezni.

Navigáció