Tegnap, azaz január 25-én kedden az FTC női csapata vendégeskedett a Tüskesátorban. Mind a két együttes erősen tartalékosan tudott csak jégre lépni a különböző megbetegedéseknek köszönhetően, de ennek ellenére sikerült a mezőnyfölényünket érvényesíteni. Már az első harmadot követően hét gólos előnnyel tudtunk a szünetre vonulni. Az összecsapáson végig hősiesen küzdő vendégeknek nem sikerült szépítő találatot szerezni, így 19-0-as hazai siker született. A meccs két legeredményesebb játékosa Huszák Alexandra 11 ponttal és Ryan McGill 9 ponttal lett. Egy megmérettetés vár még lányainkra, a MAC otthonában játszuk utolsó OB1 alapszakasz mérkőzésünket.
