Hivatalosan is kezdetét veszi a 2025/26-os szezon női csapatunk számára: szeptember 12-én, péntek este Ferlachban lépünk jégre a EWHL Euro Cup keretein belül. A rangos nemzetközi tornán a Hokiklub Budapest mellett az osztrák Lakers Kärnten, a német Eisbären Berlin Frauen, valamint a kazah Aisulu Almaty vesz részt. A rajt előtt vezetőedzőnk, Mika Vaarala értékelte az előszezont, és megosztotta várakozásait a hétvégéről.
„Hét felkészülési mérkőzést játszottunk, ami kellően soknak bizonyult” – kezdte Mika.
„Úgy érzem, minden játékos érti, hogyan szeretnénk játszani, és azt is, mely területeken kell még fejlődnünk. A sok mérkőzés lehetőséget adott arra is, hogy rotáljuk a sorainkat, és így az edzői stáb is értékes információkat szerzett az egyéni teljesítményekről.”
Az Euro Cup első játéknapján a házigazda Lakers Kärnten lesz az ellenfelünk, akikkel évek óta ismerjük egymást az EWHL-ből – mégis sok a változás.
„Természetesen jól ismerjük a Lakers csapatát az EWHL-szezonokból, de sok minden megváltozott azóta, hogy utoljára játszottunk ellenük. Hazai pályán játszanak, biztosan tele lesznek energiával – de nekünk a saját játékunkra kell koncentrálnunk” – hangsúlyozta Mika.
A csoport másik ágon két újabb erős rivális csap össze: Eisbären Berlin Frauen és a kazah Aisulu Almaty. A két győztes a döntőben, a vesztesek a bronzmérkőzésen folytatják majd másnap.
„Nagyon erős ellenfelek várnak ránk. Még korai szakaszában vagyunk a szezonnak, így szerintem az a csapat lesz sikeres, amelyik képes minden energiáját mozgósítani, és az egyszerű dolgokra koncentrálva, fókuszáltan játszani” – zárta gondolatait vezetőedzőnk.
Menetrend:
Péntek, szeptember 12.
18:00 | Eisbären Berlin Frauen – Aisulu Almaty
20:30 | Lakers Kärnten – Hokiklub Budapest
Szombat, szeptember 13.
17:00 | Bronzmérkőzés
19:30 | Döntő
A szombati játéknapon az elődöntők vesztesei a bronzéremért, a győztesek pedig a csoportelsőségért küzdenek.