Idegenben folytatjuk a döntőért vívott harcot – DFEL

 

Női csapatunkat egy győzelem választja el a DFEL bajnokság döntőjétől. A három győzelemig tartó elődöntős párharc első két mérkőzését hazai pályán sikerrel zártuk: az első találkozón 3:0-ra, a másodikon pedig egy kiélezett csatában 4:3-ra győztünk. Most szombaton Berlinben lépünk jégre, ahol célunk a párharc lezárása és a döntőbe jutás.

Vezetőedzőnk már az elődöntő előtt is kiemelte, hogy rendkívül szoros összecsapásokra számít:

„A Berlin nagyon kemény ellenfél, a két csapat azonos szinten van, így kiélezett párharcra számítok. Fontos lesz, hogy fejben készen álljunk, betartsuk a részleteket, és csak a jelenre koncentráljunk. Mindenkinek maximálisan ki kell vennie a részét, és a lehető legjobban törekednie arra, hogy a csapatban elfoglalt szerepét ellássa. Izgatottan várjuk az elődöntőt!”

Az edző szavai beigazolódtak: az első két találkozón hatalmas küzdelmet láthattunk, és a német csapat karakterét jól mutatja, hogy a második mérkőzésen háromgólos hátrányból is sikerült felállniuk. Éppen ezért szombaton is végletekig kiélezett mérkőzésre lehet számítani, ahol kulcsfontosságú lesz, hogy csapatunk 60 percen keresztül koncentrálni tudjon.

A találkozó 19:00-kor kezdődik, és a Red+ oldala élőben közvetíti.

Navigáció