Hétvégi U8-as szereplések

A hétvégén két C tornán is szerepelt a KMH U8-as korosztálya, melyet Vitárius Károly vezetőedző összefoglalt nekünk néhány mondatban:

„Az egyik egy hagyományos torna, a másik pedig egy kezdő csapatos torna volt, ahol olyanok szerepeltek, akiknek ezek az első mérkőzéseik voltak. Köztük több ovikoriból toborzott kis játékos is volt, akiknél a kezdeti izgalom hamar elillant és ügyesen vették az akadályokat. Mindenki nagyon lelkesen játszott és nagyon jókedvűen töltötte el a vasárnap délelőttöt. Ügyesen megcsinálták az általam kért dolgokat és az edzéseken gyakoroltakat. Remélem hasonlóan szépen szerepelünk majd a következő mérkőzésünkön is, mely vasárnap lesz. A csapattal A tornára megyünk. Szurkoljatok nekünk!”

Hajrá KMH!

Navigáció