Női felnőtt csapatunk a hétvégén a német bajnok ECDC Memmingen vendégeként lépett jégre, ahol két kemény, fizikális mérkőzésen három értékes pontot szerzett. A pénteki kiutazást követően szombaton és vasárnap is pályára léptünk, és sikerült bizonyítanunk, hogy a 2025/26-os szezonban is komolyan kell számolni velünk.
A szombati mérkőzésen már az első harmadtól kezdve érezhető volt: csapatunk élesen és fókuszáltan érkezett a jégre. A nyitó találatot Seregély Mira szerezte a 14. percben, ezzel megadva az alaphangot. A középső játékrészben nagy iram és kemény párharcok jellemezték a játékot, de sikerült megtartanunk az előnyt. A záró harmadban előbb Fehér Nikolett duplázta meg az előnyt, majd Seregély második találatával beállította a 3–0-s végeredményt.
Tóth Zsófia nagyszerű formában védte a kaput, több nagy helyzetnél is kulcsfontosságú védéseket mutatott be – a teljes csapatmunka pedig győzelmet ért a tavalyi bajnok ellen.
A visszavágón a hazaiak kezdtek erősebben, és a 16. percben megszerezték a vezetést. A második harmad azonban a miénk volt: Koncz Boglárka gyors egyenlítését követően Dabasi Réka révén átvettük a vezetést, majd újra Koncz villant, és már 1–3 állt az eredményjelzőn.
A Memmingen azonban nem adta fel, és még a harmad végéig kiegyenlített. A mindent eldöntő gól három perccel a vége előtt született, így a vasárnapi mérkőzés végül 4–3-as hazai győzelemmel zárult.
A hétvégén újabb rangos megmérettetés vár ránk: az EWHL Supercup négyes döntőjében lépünk jégre Ingolstadtban. Az elődöntőben az idény során már jól ismert Berlin csapata lesz az ellenfelünk – a tét pedig a döntőbe jutás.