Három gólos hátrányból felállva, a második harmadtól kezdve remek játékot mutatva szerezte meg a három pontot női csapatunk az OB1-es döntő párharc első mérkőzésén a MAC Budapest otthonában. Mayer Fruzsina sérülés, Tóth Zsófia pedig betegség miatt hiányzott ezúttal a csapatból. Kapunkban Bogáti Bianka kezdett.
A találkozó első harmadában főként a hazaiak akarata érvényesült, a 14. percben már 3-0 állt az eredményjelzőn. Ez azonban nem törte meg csapatunk lendületét, az utolsó percekben sikerült változtatni a játék képén, egyre több támadást dolgoztak ki a mieink, ez pedig nem sokkal a vége előtt egy szépen kijátszott emberelőnyös akció végén góllá is érett Hayley Williams révén.
A második játékrészre újult erővel érkezett ki csapatunk, már az első perctől kezdve több veszélyes helyzet is adódott játékosaink előtt, ekkor azonban még hárítani tudott a kék-fehérek kapusa. A harmad közepén sikeresen kivédekezett csapatunk egy négy perces hátrányt, majd nem sokkal később mi kerültünk létszámfölénybe. Számos remek helyzetet dolgoztak ki a mieink, az emberelőnyt azonban nem sikerült gólra váltani. Húsz másodperccel később azonban érkezett Donovan, a harmad közepéről eleresztett bombájával szemben tehetetlennek bizonyult a MAC Budapest kapusa, így az utolsó harmadot már csak egy gólos hátrányból kezdték meg lányaink.
A mérkőzés 43. percében aztán újra létszámfölénybe kerültünk, szép passzjáték után Haluskova lőtte ki remekül a hosszú felsőt. (3-3) Bogátinak is résen kellett lenni, hiába támadott többet csapatunk, a hazai csapatnak is volt egy-két veszélyes akciója. A 48. percben egy kapu előtti kavarodást követően Szamosfalvi juttatta a hálóba a korongot, majd másfél perccel később Báhiczki-Tóth talált be volt csapata ellen. Az utolsó tíz percben már csak kiállítások voltak, így végül egy izgalmas, fordulatokkal teli mérkőzésen sikerült megszerezni csapatunknak a győzelmet.