A mai napon a Gyergyói Hoki Klubot fogadta csapatunk hazai pályán a Tüskecsarnokban. Aki követte az eseményeket tudhatja, hogy nagyon izgalmas mérkőzést játszottak a fiúk, ahol csak a szerencsén múlt ki fog győzedelmeskedni.
Az első harmadban bár gól nem született, nagyon nagy csatát láthattunk. A csapatoknak nagyon sok helyzete volt, amit próbáltak gólra váltani, de mindkét védelem nagyon a helyén volt, így erre nem került sor a meccs első 20 percében.
A második harmad sokkal eseménydúsabb volt gólok szempontjából. A 26. percben a Hokiklub szerezte meg a vezetést Izsák Róbert találatával (1-0). Ezután folytatódott a még kiélezettebb küzdelem. Ennek következménye lett a 36. percben Igor Bobecek találta, amivel egyenlített a Gyergyói Hoki Klub (1-1).
A szünet után mindkét csapat nagyon elszántan jött vissza, mindketten a vezetés megszerzéséért harcolták végig a harmadik harmadot. Ez végül a 47. percben Jereme Tendler találatával a Gyergyői HK-nak sikerült (2-1). Ezzel nem ért véget az izgalmas küzdelem, a Mieink mindent megtettek, hogy kiegyenlítsenek, és esetleg egy hosszabításban folytathassák a mérkőzést.
Sajnos a hosszabbítás nem jött össze, ennek ellenére nagyon szépen játszottak, a fiúk.
„Nem hiszek a véletlenekben. Menni kell, csinálni kell, a kappu előtt kell dolgozni, hogy bemenjen a hálóba a korong minden áron. Minden meccsen azon dolgozunk, hogy pontokat tudjunk szerezni, hol nagyobb, hol kevesebb sikerrel. A hétvége további részére pedig pihenéssel készülünk, hiszen mind a játékosoknak, mind a stábnak megterhelő 3 nap alat 3 mérkőzést lejátszani.” – Gröschl Tamás vezetőedző mérkőzés értékelése
A hétvégének azonban még nincsen vége, a holnapi napon az FTC fogadja hazai pályán a Mieinket.
Szép volt Fiúk! Hajrá Hokiklub Budapest!