Felnőtt férfi csapatuk Ruzomberokba utazott

Augusztusban felnőtt férfi csapatunk is megkezdte felkészülését a 2017/18-as idényre. Délelőttönként minden hétköznap jeges edzésük volt, melyet heti három alkalommal délutáni gyakorlással is kiegészítettek a jégen. Ezek mellett a Metodikai Központ nyújtotta lehetőségeket is kihasználták. A sok edzés lehetőséget adott arra, hogy az új játékosok is beilleszkedjenek a csapatba, hogy a tagok minél inkább össze tudjanak csiszolódni

Ahhoz, hogy kiderüljön, mit várhat a csapat a szezontól, élesben is meg kell mérettetniük magukat, hiszen a legfontosabb, hogy téthelyzetben tudják a játékosok alkalmazni az edzéseken begyakoroltakat.

A csapatnak erre már volt lehetősége a Léva ellen játszott edzőmérkőzésen a Tüskecsarnokban. Ezt a meccset kedden játszotta le a két együttes.

A mai naptól a játékosok további lehetőséget kapnak a bizonyításra. A Sille Tamás által irányított csapat Ruzomberokba utazott, hogy egy 4 napos tornán próbálják magukból a legjobb teljesítményt kihozni. Vasárnapig összesen 3-3 mérkőzést játszik minden egyes csapat. Ezt követően alakul ki a résztvevő hat csapat sorrendje.

A későbbiekben a torna tapasztalatairól, valamint az előttünk álló szezonnal kapcsolatos várakozásokról is be fogunk számolni.

Navigáció