U16: Kiss Gábor vezetőedző értékel

Idén augusztusban Kiss Gábor vezetésével kezdte meg a felkészülést U16  csapatunk a 2017/18-as szezonra. Gábor – vagy ahogy többen ismeritek, Kocka – tavaly az U18-as csapatunk edzője volt, így most egy szinte teljesen új csapattal kezdte el a munkát.
Arról kérdeztük, hogy milyen célokat tűztek ki a felkészülés elején, és hogyan értékeli az elmúlt bő két hónapot:

„A felkészülés elején az elsődleges célkitűzésünk az volt, hogy minél többet fejlődjünk a szezon folyamán. Ez a fejlődés kétféleképpen értelmezhető, egyrészt nagyon fontos, hogy a srácok önmagukhoz képest fejlődjenek, javuljon a technikájuk, ügyesebbek legyenek edzésről-edzésre. A másik nagyon fontos dolog, hogy csapatszinten fejlődni tudjanak. Ezt elsősorban nem az eredmény és megnyert mérkőzések számában szeretném látni, hanem, hogy amiket edzésen gyakorolunk, végre tudják hajtani a mérkőzéseken is.
Úgy gondolom, a hozzáállással nincs baj és jó úton haladunk a kitűzött célunk felé.  Ezen kívül mindenképp pozitívum, hogy nyolc olyan játékosom van, aki feljátszik az ifi korosztályba és rendszeresen részt vesz az U18 mérkőzésein is. A bajnokságban szeretnénk legalább azt az eredményt elérni, mint tavaly, de bízom benne, hogy idén még jobban tudunk szerepelni.
A tegnapi Szeged elleni mérkőzés remek alkalom volt arra, hogy élesben is kipróbáljuk azt, amit eddig az edzéseken gyakoroltunk. Habár a szegediek nem teljes kerettel érkeztek, így a vártnál könnyebb győzelmet zsebeltünk be, úgy gondolom, hogy jól játszottunk, pontosan követték az utasításaimat a játékosaim és megérdemelten nyertünk.”

 

További sikereket kívánunk U16 csapatunknak!

Hajrá KMH!

FTC-KMH B: 6-2

U16 B csapatunk a Ferencváros városi TC otthonában játszott bajnoki mérkőzést szerdán.

Végeredmény: FTC-KMH B: 6-2

Eseménynapló: http://www.regi.icehockey.hu/magyar/merkozes.php?mit=27279