11.16. heti meccs összefoglaló

A múlt héten is rengeteg mérkőzést játszottak csapataink, amiket ezek a héten is összeszedtünk nektek. Női mérkőzésektől az amatőr csapatokon át a legkisebbekig, majdnem mindenki jégre lépett a múlt héten.

2020.11.19-én szombaton U18-as csapatunk kezdte meg a mérkőzések sorát. A MAC csapatát látták vendégül a Tüskesátorban. KMH-MAC 1-7.

21-én szombaton folytatódtak a mérkőzések szép számmal.

Először egy U10 piros torna került megrendezésre, ahol nagyon szépen szerepelt a csapatunk.

Ezek után két amatőr mérkőzés következett. 

OB IV C KMH Flashes B-DJK SE mérkőzés volt az első. A végeredmény 0-1 lett.

OB II-es csapatunk a Szegedet fogadta, akik nagyon szépen teljesítettek és 7-1-re nyertek a vendég csapat ellen.

EWHL csapatunk Ausztriában játszotta le a hétvége első mérkőzését a sabres csapata ellen. 3-0-ra nyertek a lányok a fővárosi csapattal szemben.

U18-as csapatunk a héten másodjára is idegenben játszott. Székesfehérváron 6-0-át játszottak a hazai csapattal.

11.22-én az U12 KMH Pirates csapata kezdte meg a napot itthon. A Lehel HC csapata látogatott el a Tüskesátorba, ahol egy parázs mérkőzés keretein belül mutathatták meg mit tudnak.

Utánuk U16-os csapatunk következett, akik a Győr csapatát győzték le 10-3-ra!

Felnőtt csapatunk, a MAC HKB Újbuda az UTE csapatával játszott a Tüskecsarnokban, akik szintén nagy győzelmet arattak. 6-4-re győzték le az újpestieket.

U8-asaink egy Szupermini piros tornán vettek részt a White Sharks szervezésében, ahol nagyon szuperül játszottak a kicsik.

A másik U12-es csapatunk, a KMH Vikings ezen a napon a Sportországhoz látogatott el, akik szintén nagyon jól játszottak.

EWHL csapatunk szintén Ausztriában, a Bratislava csapatával játszott idegenbeli mérkőzést. 5-1-re sikerült nyernie a lányoknak egy nagyon szép meccsen!

OB III-as csapatunk szintén idegenbeli Lehel HC-KMH mérkőzése is lezajlott, 2-5-ös végeredménnyel.

Szép volt Lányok, Fiúk! Hajrá KMH!

KMH összefoglaló-11.09.-11.15.

A múlt héten is nagyon sok mérkőzést játszottak le csapataink egészen U8-tól OB IVB-ig. Nagyon szép eredményeket értek el a csapatok, íme az összefoglaló.

November 12. Csütörtök

U18-as csapatunk kezdte meg a heti meccsek sorát csürtörtökön. A Fradi scapatához látogattak el, ahol 5-2-es győzelmet tudtak szerezni a srácok.

November 14. Szombat

U14 Warriors csapatunk egészen Győrig utazott a hétvégi mérkőzéséért. Nem hiába, hiszen 8-2-re sikerült győzedelmeskedni idegenben.

U14 Knights csapatunk pedig hazai pályán fogadta az IOGJA csapatát. Itt 2-7 lett a mérkőzés végeredménye.

AZ U18 a héten második mérkőzését játszotta, csak most a Tüskesátorban. A Debrecen csapatát fogadták itthon. ‘-4 lett a meccs végeredménye.

Ezután OB IV B csapatunk, a KMH Flashes következett, aki a Zemplén csapatát fogdták szeretettel, és végül 7-4-re sikerült legyőzni őket.

November 15. Vasárnap

U12 Vikings csapatunk az FTC otthonába látogatot, ahol nagyon szépen helytállt mindenki, nagyon ügyesek voltak. 

U12 Pirates csapatunk is útra kelt, és Óbudára látogattak, ahol szintén egy nagyon szép mérkőzés zajlott le.

Az U16-os csapat szintén idegenben játszotta vasárnapi meccsét Ők Pesterzsébetig mentek egy nagyon szép meccsért. 13-6-ot játszottak a házigazda csapattal.

Itthon mindeközben délelőtt egy Szupermini kék torna zajlott le 4 csapat részvételével. Minden kis hokis nagyon ügyesen szerepelt!

Este pedig a felnőtt csapatoké volt a főszerep.

Az OB IV A bajnokságban csapatunk a DVTK csapatát fogadta, akikkel 7-1-es mérkőzést játszottak.

A MAC HKB Újbuda csapata pedig egy nagyon izgalmas, szoros mérkőzést játszott a Dunaújvárosi Acélbikák csapatával az ERSTE Ligában. Végül 4-3-ra sikerült a srácoknak behúzni ezt a mérkőzést is.

Mindenkinek nagyon gratulálunk, a héten folytatódnak tovább a bajnokságok, amikhez sok sikert kívánunk!

Hajrá Lányok, Fiúk! Hajrá KMH!

 

Hétvégi női sikerek: EWHL, Angels Cup

A hétvége folyamán a lányok különösen nagyot alakítottak a KMH-ban. A felnőtt női csapat pénteken egy EWHL Szuperkupa, szombaton pedig egy EWHL meccs keretein belül találkoztak az Aisulu Almaty csapatával, a kisebbek pedig az Angels Cup-on bizonyítottak Dunaújvárosban.

Angels Cup

Ismét megrendezésre került ez a csak lányoknak szóló torna Dunaújvárosban, ahol a mieink is részt vettek a Dunaújváros, a Gyergyói Hokiklub és a Hatvan csapatai mellett.

A csapat a két napon vegyesen felállásban szerepelt. Szombaton inkábba kisebbek játszottak, a csapat nagy része U12-es korosztályból került ki. Vasárnap a nagyobbak, U14-től felfelé láthattuk inkább őket a jégen. Közös erővel sikerült elhozniuk a lányoknak az ezüst érmet a tornáról!

Összességében nagyon jól érezték magukat a tornán a lányok, jó gyakorlási lehetőség volt. Főként a taktikai elemeket próbáltuk kigyakorolni. A kapusokat nagy dicséret illetti a tornán látott teljesítményükért. – mondta el Somogyi Vivien edző a tornáról.

A csapat Eötvös Esztit jelölte meg a „legjobb hátvéd” kategóriában, amit meg is nyert. 

Végeredmény:
1. Gyergyó
2. KMH 
3. Hatvan
4. Dunaújváros 

EWHL

A felnőttek pénteken illetve szombaton fogadták az Aisulu Almaty csapatát egy EWHL Szuperkupa és egy EWHL mérkőzés keretein belül.

A szombati napont 3:1-ra nyerték a lányok. A 2. percben Mayer Fruzsi talált a hálóba, az 5. percben Sara Confidenti. A 20. percben a harmad végén jött a szépítés Roxanne Rioux-tól. A meccs utolsó gólját Hayley Williams szerezte meg a 40. percben, így alakult ki a 3:1-es végeredmény.

A meccs jegyzőkönyvét itt találjátok.

A szombati meccs is hasonlóan jól alakult, mint a pénteki. A 22. percben Szamosfalvi Petráé volt a mérkőzés első találata. A 38. percben Huszál Alexandra talált a kazahok hálójába. Az 50. percben Breanna Berndsen szépített az Almaty első góljával. 51. percben Mayer Fruzsi lőtte a csapat harmadik gólját. Az 57. percben Natasza Tarnowszki szerezte a meccs utolsó találatát, így lett a végeredmény 4:1.

A mérkőzés jegyzőkönyvét itt találjátok.

Szép volt Lányok! Mindenkinek nagyon gratulálunk a hétvégi teljesítményetekhez!

EWHL Salzburg-Bolzano túra összefoglaló

A lányok hosszúhétvégéje mérkőzésekkel telt. Az EWHL-ben a Salzburg és a Bolzano csapatával mérkőztek meg a két csapat hazai pályáján. 

Nagyon elemükben voltak a lányok, hiszen mindkét mérkőzést fölényeset nyerték meg.

Szombaton a Salzburg csapata ellen kezdték meg a hétvégi túrát. Az elejétől fogva uralták a pályát, és végül 8-1-re nyerték meg a mérkőzést. 

A 9. percben Natasza Tarnowski kezdte meg a góllövők sorát, A 16. percben Huszák Alexandra talált a hálóba. A második harmadban a 26. percben Hayley Williams, a 29. percben Huszák Alexandra, a 32. percben Kiss-Simon Franciska találtak a hálóba. Még a második harmadban szépített a Salzburg Brigham E 33. perces találatával. Nem sokáig hagytuk magunkat, a 34. és a 39. percben Huszák Alexandra kétszer adta vissza nekik azt az egy gólt. A mérkőzés utolsó találata az 59. percben szerzett gól Grkovic Jelenától.

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva nézhetitek meg.

Ezzel a szép teljesítménnyel felerősödve léptek jégre másnap, akkor már Bolzanóban, a helyi sasok ellen. 

A mérkőzés első góljára nem egész kettő percet kellett várni, amikor Dabasi Réka góljával született az első találat. A 10. percben Sarah Knee folytatta a sort. Utána Hayley Williams következett a 13. percbeli góljával. A lányok esélyt sem hagytak, a 30. percben Sara Confidenti szerezte meg a negyedik gólt. Huszák Alexandra 36. percben lőtt gólja állította be a végeredményt, ami Eagles Bolzano-KMH 0:5.

A mérkőzés jegyzőkönyvét itt olvashatjátok.

Így értékelte Mika Väärälä vezetőedző a hétvégét:

Ez a hétvége nagyon jól sikerült. Az első meccseken mindig nehezen indul be a gólszerzés, de ezen a hétvégén ez is nagy jól ment. Ez hozzásegített minket ahhoz, hogy nyugodtan és magabiztosan játszunk. Védekezésben is jobbak voltunk néhány részében, mint korábban, így az ellenfelek nem igazán kaptak sok gólszerzési lehetőséget.

Szép volt lányok! Hajrá KMH!

Fotó: Szűcs Attila – TSH Photos/MJSZ

Lejátszották ez első OBI meccset a lányok

A tegnapi napon lejátszották a lányok az első OBI mérkőzésüket. A MAC Budapest csapata volt az ellenfél, ők látogattak el a Tüskesátorba.

Az első harmadban a 12. percben a Németh Bernadett lőtte a meccs első gólját. Sajnos nekik kedvezett a korong és a 13. percben a második gólt Pázmándi Zsófia lőtt be, így 0-2-vel zárta a csapat az első harmadot.

A második harmad már sokkal jobban sikerült. A 36. percben Huszák Alexandra bomba góljával megszereztük az első gólunkat. Szerencsére az egyenlítésre sem kellett sokat várni, a 37. percben legújabb játékosunk, Hayley Williams talált a hálóba. A harmadban a gólok sora itt nem ért véget. A 39. percben Rónai Alexandra talált a hálóba.

A harmadik harmadban már bedurvultak a lányok, és elszabadultak kicsit a pályán az indulatok. A 48. percben Alexandra Gowie szerezte meg a MAC negyedik találatát. pár perccel később, az 54. percben Natasza Tarnowski vágott vissza, ezzel pedig felállítva 3-4-es végeredményt. 

A meccs jegyzőkönyvét az alábbi linken találjátok meg: https://www.jegkorongszovetseg.hu/event/game/56874

A következő OBI mérkőzés előreláthatóan november 19-én lesz, amikor a lányok a Fradi otthonában lépnek majd jégre.

Hajrá Lányok! Hajrá KMH!

 

Beindul a női OBI!

A holnapi napon a női OBI is útjára indul. A lányok egy újab kupáért szóló küzdelemben lépnek jégre először, mint a tavalyi bajnok csapat. Természetesen idén sem adják alább a célt, mint a bajnoki cím megvédése immáron 7. alkalommal.

Az első mérkőzést a nagy rivális MAC Budapest csapatával fogják játszani a Tüskesátorban. 

Melegítés: 14:00

Korongbedobás: 14:30

Hajrá Lányok! Hajrá KMH!

Az alábbi linken tudjátok online követni a mérkőzést:

A múlt hét is esemény dúsan telt a KMH-nál- meccs összefoglaló 09.21.-09.27.

Múlt héten is nagyon sok mérkőzést játszottak le csapataink, ahol nagy küzdelmekkel néztek szembe. Ezeket szedtük most nektek össze egy kupacba, hogy minden eredményről értesülhessetek.

U21-es csapatunk kezdte meg a hetet. A Vasas otthonába látogattak el a srácok, ahol nagy küzdelmek között 6-3-ra nyert a hazai csapat.

U14 Knights csaptunk is idegenben lépett pályára a MAC A1-es csapata ellen. 8-0 lett az ellenfélnek a végeredmény, de az edzők elmondása alapján ez nem tükrözi a pályán zajlott küzdelmet és belefektetett energiát.

Az U14-es Warriors csapat a MAC B csapatot látta vendégül a Tüskesátorban, ahol szintén 8-0 lett az eredmény az ellenfél javára.

EWHL csapatunk is megkezdte a szezont múlt héten szombaton hazai pályán. A MAC Budapest csapatával játszották az első mérkőzésüket, amit 3-1-re meg is nyertek.

U16-os csapatunk Óbudára utazott el, hogy az OHA csapatával megmérkőzhessen. Itt egy nagyon szoros küzdelem zajlott, hogy egy hajszálon múlt csak a végeredmény. Most végül az ellenfélnek jutott a döntő korong, és 5-4-re nyerték meg ezt a meccset.

Megkezdődtek a Női U25-ös bajnokságok is a hétvégén, ahol mindkét csapatunk pályára lépet itthon.

Az A bajnokságban a KMH A csapat a MAC Budapest Marilyn Fehér csapatával mérkőzött meg, ahol 5-2-es győzelmet sikerült aratni.

A B bajnokságban játszó KMH B csapat pedig a Hatvan csapata felett sikerült győzedelmeskedni, a végeredmény 21-0 lett.

Végül, de nem utolsó sorban pedig a MAC HKB Újbuda ERSTE Liga csapatnak is meccsnap volt a vasárnap. Az FTC Telekom csapatával játszottak egészen ismerős vendég pályán, ahol szintén nagy küzdelem folyt a pályán. Végül 5-4-re az FTC csapata nyert.

Sok sikert kívánunk mindenkinek, a héten tovább folytatjuk!

Hajrá Lányok, Fiúk! Hajrá KMH!

Fotó: Szűcs Attila – TSH Photos/MJSZ

Holnap indul az EWHL bajnokság! Interjú Mika Väärälä-val.

A holnapi napon végre a lányok is visszatérnek a pályára, hiszen kezdetét veszi a 2020/21-es EWHL bajnokság! Ennek kapcsán kérdeztük Mika Väärälä-t aki a tavalyi évhez hasonlóan a vezetőedzői pozíciót viszi a csapat mellett.
 
1. Hogy látod, milyen a csapat ebben a szezonban? Felkészültek a lányok?
 
A csapat összetétele a tavalyi évhez képest kicsit megváltozott, többen is új dolgokon dolgoznak. Sajnos a vírus a mi helyzetünket sem könnyítette meg. Nagyon sok edzőmérkőzést le kellett mondanunk emiatt, főleg a külföldi csapatokkal való találkozást, így egészen nehéz megmondani hogyan is állunk és állnak valójában.
 
2. Mikor és hogyan kezdtétek meg a felkészülést a csapattal?
 
Szokásosan, augusztus elején kezdődött meg a felkészülés a lányokkal. Azóta heti 5 napot edzenek együtt. Ebbe beletartoznak a jeges edzések egyrészt. Másfelől pedig nagyon sokat dolgoznak szárazon, hogy fejlődjön az állóképességük és a kondijuk a nyári szünet után.
 
3. A tavalyi év után, ahol mindent megnyertetek amit lehetett, mi lehet a cél? Hogyan lehet Őket motiválni?
 
Semmin nem változtatok a tavalyi taktikához képest, hiszen látszólag bejött. Nem nézünk se előre, se hátra, mindig csak a következő mérkőzésre fókuszálunk, hogy azt megnyerjük. Meccsről meccsre megyünk, mindent megteszünk a győzelemért és meglátjuk hova érünk el ezzel.
 
4. Hogyan látod, hozhat bármilyen változást az, hogy elhalasztották az idei világbajnokságot?
 
Azt gondolom ezt volt olyan rossz hatással ránk.  Fiatal csapatunk van, akik így nyertek plusz egy szezont, hogy felkészüljenek és még annál is jobbak legyenek, mint idén lettek volna.
 
 
5. Mi a fő célod, amit idén szeretnél elérni a KMH-val?
 
Jobbá válni és a lányokat is még jobbá tenni, nyerni és persze közben érezzük jól magunkat.
 
Tehát holnap, azaz szeptember 26-án újra jégen láthatjuk majd a lányokat, mindenki szurkoljon Nekik!
 
Egy hazai mérkőzéssel kezdenek a Tüskesátorban a MAC Budapest csapata ellen.
 
Korongbedobás: 13:20
 
Aki esetleg nem tudna kilátogatni kövessen online az eseményeket az alábbi linken: https://www.youtube.com/watch?v=66XbscS36rk
 
Hajrá Lányok! Hajrá KMH!

Heti KMH meccsek 09.21.-09.27.

Ismét egy hét, ismét új mérkőzések várnak csapatainkra. A héten is lesz belőlük bőven, így lehet szurkolni a KMH-nak ezerrel!

Csütörtök az U21-es csapatunk lép pályára a Vasas otthonában.

Szombaton három mérkőzés is megrendezésre kerül.

Az U14 Knights csapatunk látogat el a  MAC A1-es csapat otthonába.

Illetve a legnagyobb hír, hogy végre az EWHL bajnokság is kezdetét veszi, végre a lányok is pályára lépnek! A MAC Budapest csapatát fogadják a lányok a Tüskesátorban. A mérkőzést élőben közvetítjük majd! Korongbedobás 13:20. 

A lányok után pedig az U14 Warriors csapat lép majd pályára, ahol a MAC B csapatát látják majd vendégül.

Vasárnap a program nagyon sűrű lesz.

Az EWHL mellett a Női U25-ös bajnokságban is megkezdődnek a küzdelmek, ahol indén a KMH két csapatot is indít. KMH A csapata fogadja majd a MAC Budapest Marilyn Fehér csapatát a nap első mérkőzésén.

A lányok után a KMH Vikings U12-es csapat játszik majd hazai pályán az UTE csapatával. 

Ezt követi majd a Női U25-ös bajnokság második meccse ezen a napon. Bemutatkozik a KMH B csapat is, akik a Hatvan csapatát fogadják.

Emellett az U16-os csapat látogat el Óbudára, ahol az OHA csapatával mérkőznek majd meg.

Valamint a MAC HKB Újbuda felnőtt csapat is idegenbeli mérkőzést fog játszani az FTC Telekom ellen.

Tehát a héten sem fognak unatkozni a lányok, fiúk. Sok sikert Nekik! 

Hajrá KMH!

Natasza Tarnowski a KMH új csatára

Ahogy a múlthéten említettük Nektek, innentől érdemes lesz mégjobban követni az oldalainkat, hiszen mától kezdjük el az EWHL csapatunk tagjainak bemutatását a 2020/2021-es szezonra.

Elsőként szeretnénk bemutatni Natasza Tarnowski-t, csapatunk egyik új játékosát!

Natasza Kanadában, Embrunban született, és ott kezdte el pályafutását 7 évesen. 2013-ban az Ottawa Lady Senators csapatában kezdett, ahonnan 2016-ban a Bostoni Egyetemre igazolt 4 évre a most 22 éves csatár.

Hogy jobban megismerhessétek, feltettünk Neki pár kérdést:

Mikor kezdtél el hokizni és miért?

7 éves voltam, amikor elkezdtem játszani. Első körben azért, mert az idősebbik bátyám, Alex is jégkorongozott és én is szerettem volna mindent kipróbálni, amit ő is. Illetve a barátaim az iskolából is akkor kezdtek el hokizni tanulni. Mi lettünk az első női csapat a városomban.

Miért a KMH-t választottad?

Azért ezt a csapatot választottam, mert ez egy jó múlttal rendelkező, sokszoros győztes csapat, aminek szerettem volna a tagja lenni. Ezen felül, pedig nagyon várom, hogy Budapest gyönyörű városában lakhassak.

Voltál már ezelőtt Európában, vagy Magyarországon?

Igen, jártam már több európai országban. Igazából sok rokonom van Lengyelországban. Magyaroszágon még nem jártam, ezért izgatottan várom, hogy felfedezhessen ezt a szép országot.

Milyen elképzeléseid vannak a következő szezonra?

Elsősorban szeretnék egy ilyen erős csapatban játszani, várom, hogy megismerhessem a csapattársaimat, akik később akár a barátaim is lehetnek valamint természetesen megnyerni, amit csak lehet. Biztos nagyon jól fogom magam érezni.