Milyen volt az idei U8-as szezon? Vitárius Károly vezetőedző válaszolt

Az idei évben a legkisebbek nagyon nagy munkát tettek le az asztalra az egyesületben. A U8-as korosztály illetve az óvodás csoportok is nagyon sokat edzett, hogy kiváló eredményeket érjenek el.

Nagyon sok tornán vetek rész Kék, Sárga és Piros rangsorolású tornákon egyaránt. Illetve ebben az évben egy újabb sportosztállyal bővült az egyesület legkisebbjeinek élete.

Ehhez hasonlókról, és a szezonról kérdeztük a korosztályos vezetőedzőt, Vitárius Károlyt.

Hogyan értékelnéd az évet? Hány tornán voltatok? Hogy szerepeltek a sportosztályok?

Nagyon jó évad volt a sajnálatos végétől eltekintve. Attól függetlenül, hogy kevés volt az A csapatos torna, próbáltunk ott lenni a lehető legtöbbön, ami lehetővé tette, hogy a B csapatos játékosok nagy része is részt tudott venni több magasabb szintű tornán. Emellett sok A csapatos játékos az U10-es korosztályban is szerepelt. A tornákon az országosan is kiemelkedő csapatokkal szemben is több kiegyenlített mérkőzést játszottunk. Azt gondolom, nagyon biztató az U10-be felmenők teljesítménye.

C csoportos tornát rendeztek idén  legtöbbet, így ott szerepeltünk a legtöbbet mi is, ahol a sportosztályos tanulók is megmérettethették magukat. Ezeken a tornákon résztvevők jó része a Bárdos Lajos általános iskolás sportosztályunkból kerültek ki. A Domokos Pál Péter általános iskola idén csatlakozott hozzánk, mint sportosztály, de nagyon jól sikerült velük is az összehangolódás.

Az idei legtöbb tornarészvétel egy embernél 11 torna volt.

Milyen volt az ovisok becsatlakozása, hogyan sikerült?

Az óvodák heti 3 alkalommal jöttek reggelente. A következő évtől akik iskolás korúak lettek a Bárdos sportosztályában fognak járni, ami egy kedvező dolog, és reménykedünk, hogy későbbiekben hokisként folytatják a tanévet nálunk az U8-ban. Az idei ovis csoportokból voltak, akik a hokisuliban, vagy az U8-as csapatban ban szerepeltek már az év végén.

Hogy látod a jövő szezont?

Remélhetőleg hasonlóan jó szezont tudunk megkezdeni Augusztusban, mint az idei. Ennek az alapjait most kezdtük el és az edzéstervek kidolgozásával haladunk előre. Videókat, fényképeket készítenek az otthoni edzéséről a játékosok és próbálják megtartani az idén tanultakat magukban, hogy ott folytathassuk ahol abbahagytuk, amikor újra találkozunk.

Kb. 20-25 fővel fogjuk kezdeni a következő szezont, és 10-15 potenciális játékosunk van a hokisuliban is, így ezek jó kilátások. Emellett várjuk az ovisokat és az sportosztályokat, akik még nagyobb létszámmal töltik majd fel a csapatainkat.

Összességében nagyon elégedett vagyok az idei szezonnal, és azt szeretném és tervezem, hogy a 20/21-es szezon legalább ilyen jól sikerüljön, mint az idei.

Szép volt Lányok, Fiúk! Hajrá KMH! 

Meglepetés a Bárdos sportosztályoknak

A 2018-2019-es szezonban elindult a 4. sportosztályunk is a Bárdos iskolával való együttműködésünk által. A 4 osztályban közel 100 gyermek tanult meg nálunk korcsolyázni és minden osztály hetente háromszor jár a Tüskesátorba korcsolya oktatásra. Nagyon büszkék vagyunk ezekre az osztályokra, az előző szezonban már önálló csapatként részt is tudtak venni egy U10 C tornán. Ezt az együttműködést szerette volna megköszönni az egyesület az átdott ajándékokkal. A mai napon minden sportosztályosunk megkapta az egyesület logójával ellátott hátizsákot sapkát és tolltartót.

Vitárius Károly U8-as vezetőedzőnk az alábbiakat mondta:
“Nagyon megérdemlik a gyerekek az ajándékokat, mert nagyon jól teljesítenek a nagyobbak is és a picik is. Az edzéseken mindig 100%-on teljesítenek, és nagyon élvezik a játékos korcsolya tanulást. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ennyi kis gyermeket megtudtunk tanítani jég korcsolyázni, illetve, hogy jó pár játékossal megtudtuk szerettetni a jégkorongot és már nem csak a kötelező délelőtti órákon jelennek meg hanem a korosztályos edzéseken is részt vesznek. Ezzel az ajándékcsomaggal köszöntük meg nekik az együttműködést.”