Budapestre érkezik a Mad Dogs Mannheim

 

Hétvégén ismét hazai jégen szurkolhatunk csapatunknak, hiszen a német Mad Dogs Mannheim látogat a Tüskesátorba. A két mérkőzés komoly izgalmakat tartogat, hiszen ellenfelünk kiváló formában érkezik Budapestre: legutóbbi öt mérkőzésükből négyet megnyertek. Csapatunk célja, hogy megszakítsuk a vendégek győzelmi szériáját – ehhez fegyelmezett, koncentrált játékra lesz szükség.

A mannheimi együttes jelenleg a tabella negyedik helyén áll, és egyik legnagyobb fegyverük az emberhátrányos védekezés, amelyben a liga éllovasai. Ezt a mutatót 94,9%-os hatékonysággal vezetik. Csapatunk eddig két alkalommal mérkőzött meg a Mad Dogs Mannheim együttesével, mindkét alkalommal mi hagytuk el győztesen a jeget. Az első mérkőzés 4:2-es, a második 4:1-es végeredménnyel zárult. Bár ezek az eredmények biztatóak, ellenfelünk jelenlegi formáját figyelembe véve garantált, hogy kemény küzdelem vár ránk.

A találkozók a Tüskesátorban kerülnek megrendezésre az alábbi időpontokban:

Szombat 17:10

Vasárnap 11:45

A mérkőzések izgalmai nemcsak a helyszínen, hanem online streamen keresztül is követhetők lesznek a RED+ oldalán.

Navigáció