Bogáti Bia Bibi, a KMH fiatal, OBII-es kapusa – interjú

Biával a hoki rajongók több pályán is találkozhatnak. A KMH-nál kettős igazolással a női OBII-es csapat kapuját védi, a Vasas csapatában a fiúk csapatával edz, ezen a héten pedig az U18-as női válogatott keret tagjaként készül a hét végi tornára.

Bia az OBII és az U18-as válogatott egyik legfiatalabb kapusa, a hétvégi meccseken is nagyon szépen védett, így inteztünk hozzá pár kérdést, hogy megismerhessük kicsit közelebbről Őt.

Milyen a KMH-ban játszani, milyen a csapat?

Én szeretek a KMH-nál lenni, gyorsan befogadtak, segítőkészek a lányok, és a csapatunk. OB II-ben még jobbak vagyunk, mint tavaly. Természetesen van hova fejlődnünk, de jó úton haladunk. DEBL-ben pedig még nem sikerült védenem, úgyhogy arról még nem tudok véleményt mondani, de remélem egyszer ott is bizonyíthatok majd.

Hogy értékeled eddig a szezont? Mit vársz a továbbiakban?

Az elején jól kezdtem nőiben, a fiúk között nagyon nem, de most már náluk is sikerült felhoznom magam. Sokkal többet szeretnék még fejlődni, van hova, ezért dolgozom edzésről edzésre.

Miért kezdtél el hokizni, hogy hogy kapus lettél?

A kisebbik öcsémet vitték edzésre a szüleim, és oda vittek engem is, műkori edzésről. A tesóm edzője pedig mondta, hogy menjek fel és a jégkorong beszippantott. Kapus pedig egyszerűen azért lettem, mert a jó koritechnikám miatt kapusként ügyesebb voltam, mint a többiek, és én is szerettem ezt a posztot.

Megvan-e már miket adsz karácsonyra? Mikor vásárolsz/ készíted el az ajándékokat, jó előre, hogy biztos meg legyenek, vagy inkább az utolsó pillanatra szoktad hagyni?

Még nem igazán, de egyre több dologgal bővül a kis listám. Általában az utolsó utáni pillanatban szoktam megvenni Őket, mert sajnos nincs túl sok időm mostanában, hogy a megvegyem amiket elterveztem.

Sok ikert kívánunk Biának mind a KMH-s, mind a válogatott szereplésekhez, biztos hallunk még felőle a későbbiekben!

Navigáció