A legutóbbi idegenbeli túra után ezúttal két hazai mérkőzés várt a DFEL-ben szereplő női játékosainkra. Szombaton és vasárnap is az Eisbaren Berlin csapatát fogadtuk. A szombati találkozón remek védekezéssel 1:0-s győzelmet arattunk, vasárnap pedig egy gólgazdag mérkőzésen 6:4-es vereséget szenvedtünk. Az eredmény három fontos pontot hozott a tabellán.
Az első játéknap kiegyenlítetten kezdődött a mérkőzés, bár kapuralövésben a mieink álltak jobban az első 20 perc után (12:6). Az első gólra egészen a mérkőzés 35. percéig kellett várni, ekkor Donovan távoli lövése talált utat a hálóba. Mindkét oldalon akadtak helyzetek, azonban Tóth Zsófia magabiztosan őrizte kapunkat, több nagy bravúrt is bemutatva. Az utolsó percekben kapuslehozatallal is próbálkoztak a vendégek, ez azonban már az eredményen nem változtatott, csapatunk hősies védekezéssel kibekkelte a német támadásokat.
Másnap a vendégek kezdték jobban a mérkőzést, a sokadik nagyobb helyzet végül egy emberhátrányos szituáció során érett góllá a 12. percben. Erre 4 perc múlva érkezett is a válasz Williams részéről egy kapu előtti kavarodást követően (1:1). A második húsz percet ismét egy kiállítással kezdtük, melyet ezúttal is megbosszult a berlini csapat. (1:2) Nem sokkal később mi támadhatunk előnyben, de a nagy helyzetek ellenére a lövések többsége elkerülte a kaput. Következett egy újabb kiállítás és egy újabb német gól. (1:3) A harmad vége előtt Leidt találatával szépített a csapat, így egy gólos különbséggel mehettek pihenőre a felek. Az utolsó játékrészben beindult a gólgyártás, 15 perc alatt öt találat is esett. Elsőként a vendégek tettek szert háromgólos előnyre, majd Leidt szépített. A végén kapuslehozatallal is próbálkozott Szilágyi Levente vezetőedző, a németek 3 góljából kettő üres kapura született, azonban csapatunk is be tudott találni kétszer a hat az öt elleni szituációban.
Szilágyi Levente vezetőedzőnk értékelése:
Két mérkőzés, három megszerzett pont. Hogyan értékelnéd a hétvégét?
Fontos három pontot szereztünk a hétvégén, az első mérkőzésen a védekezés nagyon rendben volt, lényegében az ellenfél akkor tudott helyzetet kialakítani, ha voltak egyéni hibák, Zsófi is nagyon bravúrosan védett. A második mérkőzésen nem voltunk annyira élesek, de összeségében jól játszottunk mezőnyben. A speciális egységekben kapkodtunk, nem működött a megszokott szinten. Probáljuk a pozítív dolgokat tovább vinni, a negatívokon javítani, hogy a playoffra minden flottul működjön. Örülök neki, hogy hosszú idő után 6-5, 6-4-ben is tudtunk gólt szerezni, ez is fontos lesz a rájátszásra. Szerettünk volna 6 pontot szerezni, így fele-más érzéseim vannak, a hozzáállásal maximálisan elégedett vagyok. Mayer Fruzsi remek teljeítménnyel tért vissza, két kulcsjátékosunk továbbra is hiányzik, ami ilyen szinvonalú terhelésnél kritikus.
A második mérkőzésen a kiállítások miatt több emberhátrányos szituáció is nehéz helyzetbe hozta a csapatot. Mit gondolsz, hogyan lehetne hatékonyabban kezelni ezeket a szituációkat a jövőben?
Úgy gondolom, hogy keményen, de fegyelmezetten játszottunk, Az, hogy mit ér kiállítást, mi nem az mi feladatunk eldönteni, azzal kell foglalkoznunk, amire tudunk hatással lenni, sajnos minden mérkőzés kiszámítathatatlan, hogy mi fér bele, nem szeretném minősíteni a játékvezetést, ez a játékvezető ellenőrök feladata. Reméljük a további mérkőzéseken kiegyensúlyozottabb lesz ez a szegmense is a játéknak
Tóth Zsófi több bravúros védést is bemutatott a mérkőzéseken. Mekkora támaszt tud adni ő a csapatnak a fontos pillanatokban?
Zsófi hétről-hétre remek teljeítményt nyújt és komoly támasza a csapatnak. Nagyon sokat is tesz érte, motivált és keményen dolgozik minden nap, hogy mérkőzéseken ilyen tartást tudjon belerakni, büszke vagyok rá, ahogy beleállt a szezonba.
A következő hétvégén a Mad Dogs Mannheim együttese ellen lép pályára csapatunk, ismét a Tüskesátorban.