Bemutatkozik az U12-es edzői stáb – fókuszban a fejlődés és az átmenet

A 2025/26-os idényben is két csapat – a Vikings és a Pirates – képviseli az U12-es korosztályt a Hokiklub Budapest színeiben. A csapatok hétvégén megkezdik a szezon küzdelmeit, így időszerű, hogy bemutassuk az edzői stábot, és bepillantást nyújtsunk az előttünk álló idény célkitűzéseibe.

A vezetőedzői feladatokat idén is Roczanov Zsolt látja el, aki immár negyedik szezonját kezdi az U12-es csapat élén. Zsolti fiatal kora ellenére komoly tapasztalattal rendelkezik: játékosként kilenc magyar és nyolc osztrák bázisú bajnoki címet nyert, edzőként pedig 2021 óta dolgozik a korosztállyal.

Munkáját a szezonban Gebei Péter segíti, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a magyar jégkorongéletnek – előbb játékosként, majd nemzetközi szinten is elismert játékvezetőként. Klubunknál tavaly a toborzásért és az ovis programért felelt, az idei évtől pedig az U12-es korosztály mellett dolgozik edzőként.

Zsoltival az idénykezdet apropóján beszélgettünk a szakmai tervekről, az utánpótlásrendszer fejlesztéséről és a csapat előtt álló kihívásokról:


Az előző szezonban két különböző csapattal, de egységes szemlélettel dolgoztatok. Hogyan szeretnétek továbbépíteni ezt a rendszert az új idényben?

Ehhez a kialakított rendszerhez nem szeretnénk hozzányúlni, ugyanígy fogunk továbbra is egységesen dolgozni.


Tavaly tudatosan a kreativitásra és az egyéni készségek fejlesztésére helyeztétek a hangsúlyt. Milyen tapasztalatokat hozott ez a szemlélet, és milyen irányba szeretnétek továbbvinni a játékosok technikai és taktikai fejlődését az új szezonban?

A tavalyi évre visszatekintve, pozitív eredményt kaptunk. Ettől az évtől az eddigi szempontok mellett sokkal magasabb hangsúlyt fogunk helyezni a versenyhelyzetekre, szeretnénk kizökkenteni a játékosokat a komfortzónájukból, mert a mérkőzések alatt is folyamatosan jönnek nem gyakorolt helyzetek, amire ha legjobb tudásunk szerint felkészítjük őket, könnyebben tudják majd venni az eléjük kerülő akadályokat.


A szezonértékelőben említetted, hogy szeretnétek még szorosabb kapcsolatot kialakítani az U14-es korosztállyal. Mit jelent ez a gyakorlatban, és hogyan segítheti ez az átmenet a játékosok fejlődését és felkészülését a következő szintre?

A képzésbe arra is nagy tekintettel leszünk, hogy mire van szüksége a játékosoknak a következő korosztályban, hogy az ottani szakmai stáb egyből tudja végezni a saját programját és nem kell pótlással időt eltölteni. Ez mind az edzőknek, a már ott lévő játékosoknak és a korosztályukhoz érkező játékosoknak is megkönnyíti majd remélhetőleg a munkáját. Illetve az év során azok a játékosok, akik megütik az ottani mércét, elég keményen dolgoznak és ezek mellett jó csapattársak, lehetőséget fognak kapni, hogy edzenek, és ha úgy alakul, mérkőzéseken is részt vegyenek az U14-es korosztályban.


Milyen szakmai vagy közösségi célokat fogalmaztatok meg az új szezonra, amelyek különösen fontosak számotokra?

A csapatépítésre nagy hangsúly lesz fektetve jégen és azon kívül is. Szakmailag pedig – ahogy eddig sem – most sem foglalkoztat minket olyan mértékben a bajnokságokban elért helyezés, mert azt befolyásolhatja egy adott időszak formája vagy sérülések is. Az elsődleges célunk az lesz, hogy egyénileg és csapatszinten felkészítsük a gyerekeket a következő korosztályra, mert az utánpótlás összes korosztálya egy létra foka, amin ha minden fokot megmászik, akkor lesz belőle profi jégkorongozó jobb esetben, ami a gyerekek döntő többsége szeretne lenni.

A HKB U12-es csapatai tehát egy tapasztalt és elkötelezett edzői stáb vezetésével vágnak neki a 2025/26-os idénynek. A cél továbbra is világos: olyan környezetet teremteni, ahol a gyerekek nemcsak technikai tudásukban, hanem sportemberként, csapattársként és jövőbeli játékosként is fejlődhetnek.

Navigáció