Amatőr csapataink számára is elkezdődik a bajnokság

Holnap este hazai pályán kezdi meg az idei szezont a Bóta Gusztáv vezette OB II, valamint OB III csapatunk. Előbbi a Jászberényt, utóbbi a White Sharks-t fogadja a Tüskesátorban.

Az vezetőedzőt és Cziller Andrea csapatvezetőt kérdeztük, hogy mit várnak az előttük álló évadtól:

Bóta Gusztáv: “Sokat várok ettől a szezontól, mert az OB II-es csapatunk jelentős vérfrissítésen esett át. Csatlakozott hozzánk három korábbi MOL Liga játékos; Tolnai Attila, Hegyi Dominik és Garbacz Ádám. De Dabasi Balázs, Orosz Martin és Nagy Botond is komoly erősítés számunkra.
Ponterős csatársorunk Omi-Bata-Haruta idén is összeállt, tehát ebben a bajnokságban hasonló eredményt várok, mint tavaly, habár úgy hallottam, hogy az ellenfeleink is jelentős keretváltozáson mentek keresztül.

Az OB III-mas bajnokságban célunk a bajnoki cím visszaszerzése, ez egyértelmű. Francsics Bence, Papp Kristóf és Csomortáni Botond kapus érkezése jelenti az erősítést ebben a csapatban. A mérkőzéseken sok gólt és igazi csapatjátékot szeretnék látni- úgy gondolom ez utóbbival  semmiképp sem lesz gond. Ezen kívül természetesen minél kevesebb kapott góllal szeretnénk abszolválni a szezont.”

KMH OB II 2017/18.

 

 

 

 

Cziller Andi csapatvezetőnél arról érdeklődtünk, hogyan sikerült az újonnan érkező játékosoknak beilleszkedni, valamint, hogy milyen a hangulat a csapatban:
“Idén teljesen más a tempó az OB II-es edzéseken, öröm ebben a csapatban, ilyen légkörben dolgozni. Garbacz Ádámot pályafutása kezdete óta személyesen ismerem, az öcsémmel együtt nőttek fel Újpesten, az ő érkezésének nagyon örülök, de az is hihetetlen élmény számomra, hogy Tolnai Attila, akinek kislányként szurkoltam még a MOL Ligában is nálunk játszik.

Az OB III-mas csapatunk is erősödött, az ottani hangulatra sincs panasz; Gömöri Norbi U10-es edzőnk vezetésével alacsonyan szállnak a poénok az öltözőben, de az edzéseken mindenki kőkeményen dolgozik, és komolyan veszik a vezetőedző és a csapat által kitűzött célokat és mindenki megtesz mindent az elérésükért!”

KMH OB III 2017/18.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt a két csapat holnapi meccsére, szurkoljunk együtt a fiúknak a helyszínen!

18.50 KMH-Jászberény  (OBII)

21.00 KMH-White Sharks (OBIII)

HAJRÁ KMH!

Navigáció