AHL Flashes boksztábor

Amatőr csapatunk egy szezonvégi boksz táborral kezdte el a júliust. A csapat nem lazsált, egy héten keresztül lelkesen lesték el Vitárius Karcsitól az ökölvívás alap ütésformáit, miközben fejlesztették gyorsaságukat és erejüket a következő szezonra.

A tábor mindennap reggel 8-tól délután 13 óráig tartott, a napot mindig egy játékos bemelegítéssel kezdték, amelyet változatos erősítési feladatok követtek. Különböző napokon, különböző izomcsoportok erősítésére koncentráltak, majd áttértek a boksz alapjaira. Napról napra építkezve péntekre a résztvevők elsajátították az egyenes ütést, a jobb és a bal horgot, felütést illetve az oldalra elmozgásokat.

A tábor ideje alatt az étkezésekre is odafigyeltek a csapattagok, tízórai keretében gyorsan felszívódó szénhidrát tartalmú ételeket fogyasztottak a gyors feltöltődés érdekében, hogy egy kis csendes pihenőt követően újult erővel vágjanak bele az edzésekbe.

Levezetésként ismét játékosabbra vették a formát és kosárlabdával, floorballal vagy éppen focival zárták a napot a boksz tábor résztvevői.

Navigáció