A nagy visszatérő, Váradi Orsi

Orsi nemrég tért vissza az edzésbe, miután egy sérülés miatt kénytelen volt az utóbbi időszakot otthon, gyógyulással és rehabilitációval tölteni. Azelőtt a DEBL, az EWHL csapatunk játékosa volt, valamint a magyar női válogatott tagja.

Korábban több problémája is adódott a térdével, többször kellett emiatt gyógytornára járnia illetve kisebb nagyobb időkre kihagynia az edzéseket. Aztán sajnos pont a legrosszabbkor, amikor a felnőtt női válogatottal Finnországban voltak, akkor ütött be a baj. Itthon sikeresen megműtötték, azóta pedig lábadozott.

De nemrég visszatért a DEBL csapatba, és nagyon szépen is szerepelt. Kettőből két gólt lőtt a legutóbbi mérkőzésen, ezért megkerestük, és beszélgettünk vele a visszatéréséről és a továbbiakról.

Milyen volt újra pályára lépni ennyi idő után?

Nagyon jó érzés volt újra pályára lépni. Nagyon hiányzott már a játék, meg a többiek is.

Mennyire volt hosszú a rehabilitáció, sokat kellett készülnöd és edzened, hogy újra pályára tudj lépni?

3 hónap volt a rehabilitáció. Igen sokat kellett készülnöm, de igazából mentálisan volt nehéz.

Számítottál rá, hogy ennyire jó formában leszel már az első meccseken?

Igazából nem számítottam arra, hogy az első meccsem ilyen jól fog sikerülni, de örülök mert döntőbe a csapat. 🙂 

Mennyi van még vissza a rehabilitációból? Mennyi idő mire visszanyered a régi formád?

Még sok van hátra de már úgy érzem , hogy végre régi a lábam aminek nagyon örülök.

Szerintem még kell pár hét , hogy visszatérjen a régi formám, de megpróbálom magamból kihozni a maximumot minden edzésen.

Mi a legnagyobb célod vagy álmod ami a jégkoronghoz köthető?

A legnagyobb álmom az, hogy egyszer A csoportos világbajnokságon szerepelhessek a csapattal és az is nagy álmom , hogy egyszer kijussunk az Olimpiára.

Örülünk, hogy Orsi egészséges és újra játszik, további sok sikert és teljes felépülést kívánunk Neki! Ő is ott lesz A DEBL döntőkön, szurkoljatok Neki!

Hajrá Orsi! Hajrá KMH!

Navigáció