Dabasi Réka a 14. HKB-szezonjára készül

 

Klubunk egyik legrégebbi és legmeghatározóbb játékosa, Dabasi Réka a következő idényben is a HKB színeiben lép jégre. Rutinos támadónk immár a 14. szezonjára készül a csapattal, az előző idényben pedig pályafutása egyik legeredményesebb teljesítményét nyújtotta: 26 mérkőzésen 14 góllal és 21 gólpasszal segítette a csapatot.

Rékával a klub elmúlt évekbeli fejlődéséről, a mögöttünk hagyott szezon tanulságairól, egyéni teljesítményéről és a még befejezetlen közös történetekről beszélgettünk.

 

A 14. szezonodat kezded a HKB színeiben, így szinte testközelből követted végig a klub fejlődését. Miben változott a legtöbbet a HKB az első szezonod óta, és mire vagy a legbüszkébb abból, amit közösen felépítettetek?

Hihetetlen belegondolni, hogy már a 14. szezonomat kezdem a HKB színeiben, és abba is, mekkora fejlődésen ment keresztül ez idő alatt a klub és a játékoskeret. Amikor elkezdtünk az EWHL-ben szerepelni, még annak is örültünk, ha egy-egy mérkőzést öt-hat gólos különbséggel megúsztunk. Három év kemény munkájára volt szükség ahhoz, hogy először bejussunk a rájátszásba, onnantól kezdve viszont fokozatosan lépkedtünk előre. Először egy bronzérmet szereztünk, majd zsinórban ötször is bajnokok lettünk, ami felejthetetlen időszak volt a klub történetében.

Később újabb szintet jelentett a német bajnoksághoz való csatlakozás, ahol már az első szezonunkban sikerült bejutnunk a döntőbe, tavaly pedig a harmadik helyen zártunk. Mindeközben számos OB I-es bajnoki címet és Szuperkupa-győzelmet is ünnepelhettünk.

Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy ennek az egész fejlődési folyamatnak a részese lehettem. Nagyon jó érzés látni, honnan indultunk, és hogy mára egy európai szinten is magasan jegyzett csapattá váltunk.

 

Az OB I-es bajnoki cím és az Euro Cup-győzelem két komoly sikert jelentett, miközben a DFEL-ben megszerzett harmadik hely után talán maradt bennetek némi hiányérzet. Hogyan tekintesz vissza a csapat idényére, és melyik eredmény vagy pillanat áll hozzád a legközelebb?

Úgy gondolom, hogy összességében sikeres szezont zártunk, még akkor is, ha a DFEL-elődöntőben elszenvedett vereség után maradt bennünk némi hiányérzet. Hosszú és megterhelő idény volt, amelynek a végére talán egy kicsit el is fáradt a csapat, ugyanakkor rengeteg értékes tapasztalatot szereztünk. Sok olyan tanulságot vihetünk magunkkal, amelyekre építve idén még eredményesebbek lehetünk.

Természetesen az OB I-es bajnoki cím megvédése is sokat jelentett számunkra, de talán az Euro Cup-győzelem maradt a legemlékezetesebb pillanat. Nagyon jó érzés volt együtt megszerezni ezt a trófeát, és egy újabb nemzetközi sikert hozzátenni a klub történetéhez.

 

A mögöttünk hagyott idény egyénileg pályafutásod egyik legeredményesebb szezonja volt, sok góllal és gólpasszal járultál hozzá a csapat sikereihez. Minek tulajdonítod ezt a kiemelkedő teljesítményt, és te hogyan értékeled a saját szezonodat?

Ezt elsősorban a csapattársaimnak tulajdonítanám, hiszen nagyrészt nekik is köszönhető, hogy ilyen eredményes szezont tudtam zárni. Olyan sorban játszhattam, amelyben már a kezdetektől nagyon jól működött az összhang: jól kiegészítettük egymást, és a pályán is könnyen megtaláltuk a közös hangot. Nagyon élveztem a játékot az egész idény során.

 

Ennyi év és az előző szezon sikerei után mi ad számodra új motivációt, és milyen egyéni, illetve csapatszintű célokkal vágsz neki a következő idénynek?

Úgy érzem, még mindig vannak befejezetlen történeteink, amelyeket közösen írhatunk tovább. Elég csak a DFEL-bajnoki címre gondolni, amely egyelőre még hiányzik a gyűjteményünkből, ennek megszerzése komoly motivációt jelent számomra. Egyénileg szeretnék a tavalyihoz hasonlóan eredményes és kiegyensúlyozott szezont teljesíteni, csapatszinten pedig az a célom, hogy minden sorozatban a végsőkig versenyben legyünk, és minél több trófeát szerezzünk.

Navigáció