Sikerült a címvédés!!!

 

Március 8-án a Tüskesátorban rendezett bajnoki mérkőzésen 11-4 – re győzött a KMH a MAC ellen. A 2017/2018-as szezon OBII-es bajnokságának első helyezettje így, a KMH csapata lett!

A fiúk a döntő meccsen magabiztosan nyerték meg a bajnoki címet. Az összes harmadban szórták a gólokat az ellenfél kapujába. Egy erős harmaddal nyitották a mérkőzést, (3-2) majd folyamatosan növelni tudták  az előnyüket. A második harmadot 3-1 re zártuk, a végső játékrészben pedig 5-1 lett az állás. Így a végeredmény 11:4 lett a KMH javára.

A győzelem után Gömöri Csabát kérdeztük:

˝Egész szezonban erre a döntőre készültünk, mindenképp a címvédés lebegett a szemünk előtt. Már négy éve a MAC csapatával vívjuk a döntőt és eddig már háromszor sikerült legyőzni őket, és megszerezni a bajnoki győzelmet. Az év elején a kitűzött cél a döntőbe kerülés volt, de ezt szerencsére sikeresen túlteljesítettük, az aranyérem megszerzésével. Az alapszakaszt magasan megnyertük, ezért még keményebben edzettünk a döntőre, hiszen tudtuk az ellenfél is erősödni fog.

Igazi csapatmunka volt ez a teljesítmény, az összes játékos maximális tudását tette a mérkőzésekbe, ám a legértékesebb játékos Omi Soichiro lett. Köszönjük Bóta Gusztávnak és Cziller Andinak az alázatos munkát és a sok segítséget.

Most jön egy kis pihenés és ünneplés, de az idei szezon mindenképp plusz motivációt jelent a következő idényre.˝

 

Gratulálunk a csapatnak!!

Hajrá KMH!!

   

Navigáció