A tegnapi napon a lányok lejátszották az OB1 döbtőjének első mérkőzését a MAC Budapest Marilyn csapata ellen. Nagyon izgalmas mérkőzést láthattunk, ahol volt miért izgulni. Sajnos nagyon sokat sérültek jelenleg a csapatból, így több DEBL játékos is lehetőséget kapott a bizonyításra.
Az első harmad elején a lányok még csak altattak, így a 8. percben Gasparics Fanni, a 14. percben pedig Fecske Maja szereztek gólt. Aztán a 18. percben Kaitlyn Lowy (assist: Kiss-Simon Franciska, Szamosfalvi Petra), majd a 20. percben Somogyi Vivien (assist: Jókai-Szilágyi Kinga, Szamosfalvi Petra) találatával kiegyenlítettünk.
Aztán a második játékrészben a 21. percben Jókai-Szilágyi Kinga annyira meglepte őket góljával, hogy a harmad végéig magukhoz sem tértek belőle.
Az utolsó harmadban az 56. percben Gasparics Fanni találatával kiegyenlítettek, így hosszabbításra került a sor. A hosszabbításban egy emberelőnyt sikerült kihasználni a 64. percben Kaitlyn Lowy-nak (assist: Kiss-Simon Franciska), amivel eldőlt a mérkőzés.
A vezetőedzőt, és két játékost kérdeztünk a tegnapi mérkőzésről.
Mika Väärälä – vezetőedző
Sajnos nagyon sok most a sérültünk, sok embert kellett nélkülözni. Ennek viszont megvolt az a jó oldala, hogy sok fiatalabb játékos próbálhatta ki magát, akik viszont nagyon jól szerepeltek. Nagyon jól tették a dolgukat és nagyon jól játszottak.
Egyszerűen játszottuk a játékos a szó jó értelmében, sokat támadtunk, ami kifizetődő volt, végül így tudtunk nyerni.
Jókai-Szilágyi Kinga – játékos
Az első harmadban 2:0-re vezettek, ami elég nehezen érintett minket. Az segített rajtunk, hogy találtunk két gólt és kiegyenlítettünk, ott újra erőre tudtunk kapni.
A második harmadot jól kezdtük, sikerült lőnöm egy gólt. Azzal a góllal megleptük őket, amire nem tudtak reagálni. A harmadik harmadban találtak egy gólt, így kiharcolták a hosszabbítást. Szerencsére kaptunk egy emberelőnyt, ennek köszönhetően sikerült belőni a nyertes gólt.
Mivel a két csapat között nagy a rivalizálás, ezért ellenük különösen nem akartunk kikapni, ez adta a plusz lendületet, emiatt tudtunk felállni és tudtuk, hogy menni kell.
Somogyi Vivien – játékos
Nagyon jó meccs volt. Az első harmad nehezebben kezdődött, de utána összeszedettek voltunk, miután Mika is kicsit megmosta a fejünket a padon. Utána már mi is éreztük, hogy menni fog innentől a játék és győzhetünk. Innentől sikerült átvenni a játék irányítását
A fiatalabbak nagyon jól megállták a helyüket, ők húzták a csapatot az elején, leginkább nekik voltak helyzeteik.
A további meccsekre már reméljük végre teljes lesz a csapat, bizakodóak vagyunk a további eredményekkel kapcsolatban is.
Szép volt lányok! Hajrá KMH!