Magyar bajnok a HKB profi női csapata!

A tegnapi nap folyamán megrendezésre került a 2022/23-as szezon női OB1 bajnokság harmadik döntőmérkőzése. Az elmúlt kettő összecsapás során mind a két együttes bezsebelt 1-1 győzelmet, így egy tényleges mindent eldöntő mérkőzés volt a tegnapi. Idén 8. alkalommal vihette haza a HKB első számú profi női jégkorong csapata az OB1 Magyar Bajnoki címet.

A mérkőzés részleteit itt olvashatjátok:

Az első harmad során csupán kettő MAC kiállítás történt, így a HKB emberelőnyhöz jutott, amelyet egyik alkalommal sem tudtak kihasználni.

A második játékrész fordulatokkal teli volt, ugyanis nem sokkal a harmad kezdete után a MAC együttese betalált Tóth Zsófi kapujába. A HKB csapatának nem sikerült rögtön választ adni az ellenfél találatára, de később további 3 góllal tudta növelni az előnyét (Szamosfalvi, Leidt, Leidt,), így 3-1-es HKB vezetéssel mentek a csapatok az utolsó harmad előtti szünetre.

A harmadik játékrészben a MAC együttese csupán egy gólt tudott értékesíteni, módosítva így a végeredmény állását 3-2 re. Az utolsó percekben a MAC csapata időt kért, azonban további találatot már nem szerzett egyik csapat sem.

 

A mérkőzés jegyzőkönyvét az alábbi linkre kattintva tudjátok megtekinteni:

https://www.jegkorongszovetseg.hu/event/game/72238

 

A döntőmérkőzések eredményeit itt olvashatjátok:

2023.03.09, csütörtök / Kisstadion / MAC – HKB (2-6)

2023.03.14, kedd / Tüskesátor / HKB – MAC (3-4)

2023.03.16, csütörtök / Tüskesátor / HKB – MAC (3-2)

 

Navigáció