Tegnap a Tüskesátorban az OB III-as csapatunk barátságos mérkőzést játszott az Oxford csapatával, melyről Bóta Gusztáv nyilatkozott is nekünk:
„Nagyon jó volt az Oxford csapata ellen játszani. Két évvel korábban már volt lehetőségünk megmérkőzni velük. Ezt szerencsére idén is meg tudtuk szervezni. A mostani csapatuk nagy része már más játékosokból állt, mint a 2 évvel korábbi, de ismét egy nagyszerű mérkőzést sikerült velük összehozni. Mindenki nagyon jókedvű volt. Az összecsapás végén egy közös fotó is készült rólunk. A mi csapatunk is szépen teljesített. Nagy csatát vívtunk, melyből végül nekünk sikerült győztesen kijönni, ami még szebbé tetté ezt a baráti találkozót.”
KMH – Oxford: 5 – 2
Gratulálunk!