Hokiklub Budapest-Schiller Vasas HC összefoglaló

A középszakasz második mérkőzése sok izgalmat tartogatott a csapatunk számára. Vártuk már a Vasas elleni mérkőzést, hiszen a két csapat mindig újabb és újabb meglepetéssel szolgál a meccseken. Legutóbbi összecsapás alkalmával a Vasas tudott győzedelmeskedni, most pedig a HKB nyerte meg a mérkőzést.

A meccs egészen jól indult csapatunk szempontjából első harmadban két góllal be is biztosítottuk a vezetésünket, Szappanos Dávid és Lakatos Levente talált be. A második harmad végén Csíki Zoltán góljával 3:0-ra átvettük a vezetést. Következett a harmadik harmad, ahol a fiúknak elég ingadozó szokott lenni a teljesítménye, ami ezen a meccsen is megmutatkozott. A harmad első felében nagyon szépen tartották a fiúk az eredményt, de egy Vasas időkérést követően mintha nem is az eddigi csapat állt volna a pályán kevesebb mint 4 perc alatt az ellenfél kiegyenlített 3-3-ra. Hosszabbításra került sor, ahol egyik csapat sem talált be, így szétlövéssel kellett eldönteni a mérkőzés győztesét. Szerencsére csapatunk már tapasztaltabban állt a vonalra, így sikerült elhoznunk a győzelmet a Vasas elől.

Hokiklub Budapest-Schiller Vasas HC: 4-3

Hajrá Hokiklub Budapest!

Navigáció