Hétvégi utánpótlás mérkőzés eredmények 03.18-19

A hétvége folyamán csak egy hazai U18-as mérkőzés volt a Tüskesátorban, azonban számos idegenbeli mérkőzésekre utaztak el az utánpótlás csapataink.

Az edzők az alábbiak szerint értékelték a mérkőzéseket:

HKB U8 Piros Torna

Vitárius Károly, vezetőedző

„Egyesületünk legkisebb játékosai a hétvégén Újpesten jártak. U8 kezdők tornáján vettek részt. Két kapusunk és tíz játékosunk nagyon lelkesen és boldogan játszották végig a négy mérkőzést. Mindig nagy élmény ez a gyermekeknek, szülőknek, de az edzőknek is, amikor a kicsik ismerkednek a hoki alapjaival a mérkőzéseken. Most is így volt. A következő hétvégén pedig kék tornán a „nagyok” mutathatják meg az odaadó játékot.”

Hajrá HKB U8!

 

HKB U10 Piros Torna

Keszthelyi Zoltán, vezetőedző

„A hétvégén sok hiányzóval mentünk az Óbudai Jégcsarnokba. A gyerekek végig jól bírták, diktálták az iramot. Szép gólok születtek akcióból és egyéni megoldásokból. Keresték a társukat igyekeztek okosan játszani. Védekezésben is jól teljesítettek. A kapusunk jól védett a tornán.  Összességében jó volt nézni a játékukat, mindenki jól érezte magát.”

 

HKB U12 Vikings – Szigeti Bikák

Roczanov Zsolt, vezetőedző

„Pénteken a Szigeti Bikák ellen játszottunk hazai pályán. A csapatból pár fontos alapembert nélkülöznünk kellett, de az ő helyükre a B csapatunkból hoztunk fel játékosokat, akik magabiztos és jó teljesítményt nyújtottak. Ezúttal nem futottunk bele abba a hibába, amibe a Miskolc ellen, ezáltal erősen tudtuk diktálni az iramot az első perctől kezdve. Az ellenfél szorosan tudta tartani az eredményt az elején, ami nem is meglepő mert egy rendkívül gyorsan fejlődő klubról beszélünk, azonban feljebb tudtunk emelkedni az ellenfélen és elkezdtük termelni a gólokat.

Azért volt nagyon fontos, hogy otthon tartsuk a kettő pontot, hogy legyen esélyünk a jobbik csoportba bekerülni a Magyar Kupába és efelé kettő nagy lépést tettünk a kettő pont formájában. De az igazi megpróbáltatás vasárnap lesz, amely az utóbbi időben rendkívül jól szereplő Győr ellen lesz.”

HKB U12 Vikings – Győr (6-3)

Roczanov Zsolt, vezetődező

„Vasárnap lejátszottuk a szezon utolsó mérkőzését, ami nem is alakulhatott volna jobban számunkra. Nagy volt a tét mivel a szezon második felében, ahol a pontokat kellett gyűjteni az Újpest elleni bravúr után bele kerültünk egy kisebb hullámvölgybe, amiből a véghajrára sikerült kimásznunk. Ezzel a Győr elleni 6:3-as sikerrel bebiztosítottuk a helyünket a Magyar Kupa második csoportjába, ahol 5-8. helyért játszhatunk majd jövő vasárnap.

A Győr elleni megmérettetés, bár az eredmény különbség három gólos, sokkal kiegyenlítettebb volt. Igazi hoki mérkőzést játszottunk egy jó ellenfél ellen, ahol a győzelem kulcsai egy jó kapusteljesítmény, egy határozott védekező harmadbeli játék és kemény munka által szerzett gólok voltak. Ez egy igazi csapatmunka volt.”

 

HKB U14 Knights – FTC (3-7)

Francsics Bence, vezetőedző:

„Szombaton a Fradi ellen játszottunk. Nagy tempóval kezdődött a mérkőzés és az első harmad kiegyenlített játékot hozott. Sajnos a második harmadra bent maradtunk az öltözőben és nem voltunk ott fejben, így háromszor is gólt tudott szerezni az ellenfelünk. A harmadik harmadra ismét magunkra találtunk, sok helyzetet alakítottunk ki, legalább 4-5 kapuvasat talált lövésünk volt, de sajnos csak egyszer sikerült betalálnunk.

Jövő héten játszunk a szezon utolsó bajnoki mérkőzését Miskolcon, mindenképp szeretnénk győzelemmel lezárni ezt a szezont.”

HKB U14 Warriors – Kárpáti Farkasok (2-3)

Gömöri Norbert, másodedző:

„A Kárpáti Farkasok ellen játszottuk a szezon utolsó előtti helyosztó mérkőzését. Szoros, kiélezett párharcok voltak, kiemelkedő kapusteljesítménnyel, azonban 3-2 re alul maradtunk. Szerettünk volna visszavágni a csapatnak, de sajnos nem úgy sikerült ahogyan szerettük volna. Szombaton Tökölre látogatunk, ahol a Jégoroszlánok ellen fogunk játszani és szeretnénk győztesen elhagyni a jeget a szezon utolsó mérkőzésén.”

 

HKB U16 – Miskolc (3-5)

Gömöri Csaba, vezetőedző:

„Úgy utaztunk Miskolcra a DVTK elleni meccsre, hogy ha megnyerjük, akkor függetlenül az utolsó meccsünktől már biztosan a 6. helyen végzünk az idei kiírásban. Mindenkinek elmondtam, hogy a hazai 7-1 -es győzelmünket felejtsük el, hiszen akkor nekünk minden bejött, az ellenfélnél volt 2 kiváló játékos, akik hiányoztak. A meccs első perceitől látható volt, hogy ez a DVTK felszívta magukat és minden energiát belead a győzelem megszerzéséhez. Azonban, sebességben, gondolkodásban és reakcióidőben mélyen az ellenfél alatt voltunk. Az első harmad 1-1 -es eredménye azt mondom szerencse is volt.

A második harmad elején megint olyan szerencsétlen gólt kaptunk, ami ezen a szinten megengedhetetlen. Sőt egy ordító helyzetünk elpuskázása után a kontrájukból gólt lőttek, majd egy percen belül ismét betaláltak. Ez a rövidzárlat azt gondolom eldöntötte a meccs felénél a mérkőzés kimenetelét.

Bár amikor azt játszottuk, amit tudunk, akkor megcsillant a remény a felzárkózásra és így 2-4- re szépítettünk az utolsó játékrészre. A harmadik harmadra úgy engedtük ki a csapatot, hogy menjünk egy nagy utolsó 20 percet, a védekezésre nagyon figyeljünk, de muszáj az első 10 percben gólt szerezni, aztán meglátjuk a hajrában kik azok a sorok, akik overtime-ra mentik a meccset vagy be is húzzuk esetleg rendes időben. Aztán ebből semmi sem lett, hiszen az első 20mp-ben az ellenfél megint kihasználta, hogy „aludtunk” és beütötte az 5. gólját. A hajrában még lehetőségünk volt szépíteni, de nem tudtuk a kapust lehozni és időt sem kérni a végén, hiszen a DVTK végig nyomott. A meccset az a csapat nyerte, aki jobban akarta és többet tett a győzelemért.

Az utolsó meccsünk vasárnap hazai környezetben a BJA U15-ös csapata ellen lesz, ha megnyerjük rendes játékidőben, akkor 6. a csapat.”

 

HKB U18 – SZJA (1-4)

Dorner Benjamin, vezetőedző

„Csütörtökön az SZJA csapatát fogadtuk a Tüskesátorban, a mérkőzés jól indult és egy oda vissza játék volt, sok helyzettel. Sajnos a második gólt követően picit megzavarodtunk fejben, ugyanis mindig nehéz egy gyorsabb ellenfél ellen játszani, valamint elfelejtettünk figyelni a megbeszélt apró dolgokra, amelyeket ilyen esetben alkalmazni kell. A továbbiakban sem járattuk a korong úgy ahogy kellett volna, valamint a lábaink sem úgy mentek ahogyan szerettük volna.

 

Kép: Csiszér Ágota

Navigáció