A pénteki igen fárasztó mérkőzést követően a csapat Dunaújvárosba utazott, ahol szintén egy kemény ellenféllel kellett játszaniuk. A fiúk nagyon jól elkapták idén a kezdést, és reméltük, hogy az eddigiekhez hasonló izgalmas és szoros mérkőzést fognak játszani az Acélbikák ellen. Ehhez méltóan az első harmadban sok helyzetet láthattunk, először mégis a dunaújvárosiak találtak be, de pár perccel később Lakatos Levente góljával kiegyenlített a csapat, így 1-1-es állással mentek pihenőre a játékosok. A második harmad is épp ennyire izgalmasnak ígérkezett, ismét először a Dunaújváros talált be, majd Michal Satek góljával kiegyenlítettünk az állás 2-2. A harmadik harmad legelején az ellenfél 3-2-re elment, amelyet sajnos már nem tudtak behozni a fiúk. Ettől függetlenül ez is egy igen szoros és kiegyenlített mérkőzésre sikeredett. Reméljük a fiúk most kicsit kipihenik magukat az erdélyi túra előtt, majd ott ismét bevetik az eddigi formájukat, és pontokkal térnek haza az alapszakasz végén.
Dunaújvárosi Acélbikák-Hokiklub Budapest: 3-2
Hajrá Hokiklub Budapest!