Beszámoló felnőtt csapatunk felkészülési mérkőzéseiről

Felnőtt férfi csapatuk a szezonkezdet előtt néhány mérkőzésen mérte fel, hogyan sikerült a felkészülés, miben kell még fejlődni leginkább.

Sille Tamás, egyesületünk sportszakmai igazgatója, egyben a felnőtt csapat vezetőedzője beszélt ez eddigi mérkőzéseken tapasztaltakról, valamint a szezonbeli kilátásokról.
Elsőként a Léva ellen játszott edzőmérkőzésről beszélt:
„Ez volt az első  felkészülési meccsünk, látszott a játékosokon, hogy kicsit izgulnak az idény első mérkőzésén. Sok új játékos érkezett a csapathoz, így nem a megszokott sorokkal játszottunk, de így is jó iramú, aktív, gyors hokit játszottunk. Pozitívum még, hogy sok helyzet-kialakításunk volt, viszont ezek hatékonyabb kihasználásán még javítanunk kell. A védekezéssel és a kapus teljesítménnyel elégedettek vagyunk.”
A játékosok két nappal az edzőmérkőzést követően Ruzomberokba utaztak 4 napos tornára, ahol szoros mérkőzéseket játszva külföldi ellenfeleikkel, az 5. helyet szerezték meg az utolsó meccsükön elért győzelemmel.
„A felkészülés 5. hetét zártuk a ruzomberoki tornával. Célunk volt, hogy még hatékonyabbá váljon a felkészülése a csapatnak. A tornán még több játékost figyeltünk, többen a juniorok közül is lehetőséget kaptak a pályán, hogy lássuk ki játszhat majd a bajnokság közben a felnőtt csapattal. Minden meccsen próbáltuk kihozni a maximumot a játékosokból, illetve a legjobb teljesítményt nyújtani. Sok játékos szerephez jutott, az összeállításokat mérkőzésenként változtattuk, hogy fel tudjuk mérni ki hol tart, miben kell a legtöbbet fejlődni.”

Felnőtt férfi csapatuk Ruzomberokba utazott

Augusztusban felnőtt férfi csapatunk is megkezdte felkészülését a 2017/18-as idényre. Délelőttönként minden hétköznap jeges edzésük volt, melyet heti három alkalommal délutáni gyakorlással is kiegészítettek a jégen. Ezek mellett a Metodikai Központ nyújtotta lehetőségeket is kihasználták. A sok edzés lehetőséget adott arra, hogy az új játékosok is beilleszkedjenek a csapatba, hogy a tagok minél inkább össze tudjanak csiszolódni

Ahhoz, hogy kiderüljön, mit várhat a csapat a szezontól, élesben is meg kell mérettetniük magukat, hiszen a legfontosabb, hogy téthelyzetben tudják a játékosok alkalmazni az edzéseken begyakoroltakat.

A csapatnak erre már volt lehetősége a Léva ellen játszott edzőmérkőzésen a Tüskecsarnokban. Ezt a meccset kedden játszotta le a két együttes.

A mai naptól a játékosok további lehetőséget kapnak a bizonyításra. A Sille Tamás által irányított csapat Ruzomberokba utazott, hogy egy 4 napos tornán próbálják magukból a legjobb teljesítményt kihozni. Vasárnapig összesen 3-3 mérkőzést játszik minden egyes csapat. Ezt követően alakul ki a résztvevő hat csapat sorrendje.

A későbbiekben a torna tapasztalatairól, valamint az előttünk álló szezonnal kapcsolatos várakozásokról is be fogunk számolni.