Beszélgetés Boda Győző e-sportolónkkal

Mesélj pár szót magadról.

Boda Győző vagyok a KMH e-sportolója, Székesfehérváron lakom, így ebből adódóan gyerekkorom óta járunk ki jégkorong mérkőzésekre, innen a sport szeretete. Ezenkívül szeretek szabadidőmben motorozni, olvasni, zenét hallgatni és sört főzni.

Mióta játszol a játékkal?

Az NHL 98-al kezdtem játszani PC-n egészen 2008-ig. Itt kimaradt egy kis időszak, de aztán 2013-ban újra kezdtem ekkor már konzolon, PS-en.

Esetleg élőben is tudsz hokizni?

Gyerekkoromban megtanultam valamennyire korcsolyázni, de ennél tovább nem jutottam, sajnos hokizni nem tanultam meg, de ettől függetlenül nagyon szeretem ezt a sportot, és mai napig járunk ki mérkőzésekre. Már tervezem, hogy felutazzak Budapestre egy Hokiklub Budapest Erste ligás meccsre is.

Miért pont ezt választottad?

Alapvetően nagyon szeretem ugye a jégkorongot, de maga a játék is nagyon megtetszett. Mostmár az egyéni mellett csapatban is játszom, ami igazán élvezetes számomra, nagyon jó a társaság, és nagy élmény közösen játszani a barátaimmal. Online szoktunk 3v3-ban játszani, újonnan ez a felállás jobban tetszik, hiszen nagyobb tér áll rendelkezésünkre, így kreatívabban vihetünk véghez támadásokat. Fontos az összeszokottság, illetve szerintem jobban megmutatkoznak az egyéni képességek a csapatjátékban, az egyénivel szemben.

Másik játékkal szoktál játszani?

Szoktam többféle játékkal is játszani például az NFL-el vagy GTA-val, mindenfélét kipróbálok, de még mindig a jégkorong a nagy kedvenc.

Milyen versenyeken fogsz még indulni? Van-e valamilyen nagyobb cél, verseny, amit elszeretnél érni?

Az NHL club által rendezett magyar bajnokságokon szoktam indulni. Nem tudom, mennyire lesznek nemzetközi versenyek, de azért figyelemmel követem az eseményeket, hátha sikerül egyszer kijutni oda, ugyanis nagy vágyam, hogy ezt csapatszinten érhessük el. Magával a játékkal sokan játszanak, de bajnokságokban már kevesen merik megmérettetni magukat, pedig mivel nyitott, bárki indulhat rajta. Úgy gondolom itt is az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Én személy szerint örülnék, ha többen indulnának rajta.

Navigáció