Folytatódik a Szlovák 2 Liga rájátszása

 

Felnőtt férfi csapatunk múlt hét szombaton a Tüskecsarnokban bravúros teljesítményt nyújtva legyőzte az alapszakasz győztes Puchov csapatát, ezzel megnyerve első rájátszás mérkőzését. A folytatásra február 10-én, szombaton kerül sor a Puchov otthonában.
Dusan Kapusta edzőt és Petres Tivadart kérdeztük a hétvégi mérkőzésről.

Dusan, mik a várakozásaitok a szombati összecsapással kapcsolatban?

Múlt szombaton nagy meglepetést szereztünk mind a szurkolóknak, de legfőképpen az ellenfél csapatának. Ők az első helyen fejezték be az alapszakaszt, mi pedig a 8. helyen, így sokan azt gondolták, hogy ez egy sima Puchov győzelem lesz. A következő meccs biztosan nagyon nehéz lesz, felkészült lesz az ellenfél, keményen fognak küzdeni a győzelemért.

Mi a bajnokság további menete?

Két 8 csapatos csoport van, amikből 4-4 csapat jut tovább a negyeddöntőbe, ahol keresztjátszás lesz. Az viszont, hogy ki lesz az ellenfelünk, a későbbiek folyamán derül ki.

Hogyan készültök a második mérkőzésre?

Megváltozott a hangulat az edzéseken, úgy látom a fiúk az eddigieknél is komolyabban veszik a felkészülést, koncentrálnak, teljes erőbedobással dolgoznak, arra lépek be az öltözőbe, hogy egymást között is a taktikákat beszélik meg. Nagyon akarják ezt a győzelmet, tudom, hogy mindent meg is fognak tenni érte.

Tivadar, a múlt heti győzelem után milyen a hangulat a csapatnál?

Nagyon jó a hangulat, a fiúk lelkesek, motiváltak. Ezen a héten is keményen készülünk a szombati mérkőzésre, mindenféleképpen szeretnénk győztesen kikerülni a párharcból.

Meg vagy elégedve a teljesítményetekkel?

A célkitűzésünk az volt, hogy bejussunk a rájátszásba, az előző mérkőzés pedig jól sikerült, elégedett vagyok. A győzelemhez az szükséges, hogy a mérkőzés első percétől a végéig egy csapatként működjünk. Ez a párharc két győztes mérkőzésig tart.

Mi az, amin esetleg még szombatig úgy érzed, javítanotok kell?

Úgy gondolom, hogy még fegyelmezettebbnek kell lennünk idegenben, és ugyanúgy egy csapatként kell, hogy működjünk.

 

Sok sikert kívánunk a fiúknak!

Hajrá KMH!

DEBL beharangozó: KMH – Villach, KMH – Graz

 

A DEBL bajnokságban játszó női csapatunk a hétvégén két mérkőzést is vív idegenben. A lányok a tabella hatodik és nyolcadik helyén álló Villach, illetve Graz csapatával mérik össze erejüket.

Legutóbbi alkalommal a Villach csapatát 5:0-ra, míg a Graz csapatát 7:0-ra sikerült legyőzni. Villach elleni mérkőzésre szombaton 12:15-től kerül sor, Grazban pedig vasárnap 11:15-től vendégeskedünk.

Csapatunk vezetőedzőjét, Szilágyi Leventét kérdeztük:

Hogyan haladtok az edzésekkel, milyen formában vannak most a lányok?

A DEBL és női OB II. bajnokságban is sok mérkőzésünk van hátra, ezért megpróbálunk komolyabb hangsúlyt fektetni az állóképességre és egyre nagyobb létszámmal dolgozni annak érdekében, hogy minél több lány bizonyíthasson a csapatban és jó játékkal sikeresek legyünk. Minden nappal próbálunk egy kicsivel jobbak lenni.

Hétvégén Grazba és Villachba látogat a csapat, mi a véleményed az ellenfeleitekről?

A Villach és a Graz is a közepes erősségű csapatok közé tartozik a DEBL bajnokságban. A célunk a bajnokság megnyerése, ezért mindegy, hogy kivel állunk szemben nyerni szeretnénk!

Milyen eredményekre számítasz?

Természetesen a győzelemért megyünk! Nem számítok könnyű mérkőzésekre, mivel alacsonyabb létszámmal utazunk, mint szoktunk, de aki eljön a túrára attól 100%-os erőbedobást várok!

 

Sok sikert kívánunk a lányoknak!

Hajrá KMH!!!

U14 válogatott összetartás

 

A Női U14 válogatott február 7-én megtartja második, egyben utolsó összetartását a 2004-2005-ös korosztály számára. A program a Tüskecsarnokban kerül megrendezésre.

A keretbe 53 játékos kapott meghívást, ebből heten egyesületünk játékosai. Név szerint: Farkas Barbara, Fehér Orsolya, Gampel Janka, Horeczki Lilla, Kása Judit, Lendvai Flóra és Tollár Anna.

A program elég sűrű, a lányok már reggel 07:45-kor találkoznak a csarnokban. Megbeszélést és bemelegítést követően két jeges edzés vár rájuk a délelőtt folyamán. Az ebédet követően ismét egy megbeszélésre kerül sor, majd jeges edzéssel és levezetéssel zárják a napot délután 16:00 órakor.

A program célja, hogy a játékosok összeszokottabb közeget alkossanak, és új taktikai elemeket elsajátítva fejlesszék a játékukat.

 

Hajrá lányok!

KMH-s játékos az U16-os keretben

 

A februári nemzetközi IIHF szünetben az U16-os válogatott három mérkőzést játszik a lengyel válogatottal. A keretbe összesen kilenc klubból kerültek be játékosok. Ebbe a keretbe került be Harcsa Balázs, aki kapus poszton játszik egyesületünkben.

Svasznek Bence vezetőedző és stábja jelölte ki a keretet, amelyet három kapus, kilenc védő és 13 csatár alkot. A játékosokat a januári U16-os táborban nyújtott teljesítmény alapján választották ki.

A csapat február 16-án, pénteken egy edzésen vesz részt, majd másnap kétszer, délelőtt 11:20-tól és délután 17:55-től játszik a lengyelekkel. A harmadik meccset vasárnap 10:55-kor rendezik.

 

Nemrégiben villáminterjút készítettünk Balázzsal, a linkre kattintva megtekinthető.

http://kmh.sport.hu/3-kerdes-3-valasz-villaminterju-harcsa-balazzsal/

 

Gratulálunk, és eredményes szereplést kívánunk!

 

Hajrá KMH!

Utolsó hazai alapszakasz mérkőzését játssza szombaton a Hokiklub Budapest listavezető női csapata

 

Elérkezett az EWHL alapszakaszának véghajrája, a lányok a Bolzano csapatát fogadják hazai jégen. Az eddigi kiemelkedő teljesítmény tükrében most is remek, izgalmas mérkőzésre van kilátás. Legutóbbi alkalommal 4-3-ra tudtuk megverni a Bolzano együttesét, akik a bajnokság tabelláján a harmadik helyet birtokolják.

Jelena Grkovicot kérdeztük:

Hogyan értékeled az alapszakaszbeli teljesítményeteket?

Véleményem szerint kiválóan szerepeltünk, augusztus óta folyamatosan keményen dolgoztunk, ami az eredményekben is megmutatkozik. Volt egy rövid időszak, amikor hullámvölgybe került a csapat és nem tudtuk a maximumot nyújtani, de tanultunk a hibáinkból és most újra teljes gőzzel dolgozunk a győzelemért.

Mi a célotok a rájátszásban?

A célunk az, hogy mindenki kivegye a részét a munkából, és egy csapatként álljunk majd a dobogó legfelsőbb fokán. Véleményem szerint mindenki teljes erőbedobással dolgozik az edzéseken, az eddigi eredmények jó alapot nyújtanak a továbbiakhoz.

Bolzano csapatát fogadjátok, mi a véleményed róluk?

Nagyon erős ellenfél, mindig szoros mérkőzést játszunk velük. De ha betartjuk a taktikát, jó esélyünk van a győzelemre.

 

Az összecsapásra a Tüskecsarnokban kerül sor február 3-án, 11:30-tól.

A mérkőzést élőben streameljük, a videót a http://sportstream.hu/ oldalon találjátok meg!

Szurkoljuk ki együtt a győzelmet!

 

Hajrá lányok!
Hajrá KMH!