U14-es nemzetközi tornagyőzelem Detván

A Rusznyák Szilárd vezette U14-es csapatunk a nyári hazai, majd zalaegerszegi edzőtáborban tanultakat már téthelyzetben is kipróbálhatta. Augusztus 17. és 19. között háromnapos nemzetközi tornán mérettették meg magukat Detván. Három nap alatt 6 mérkőzést játszottak, melyek mindegyikén sikerült győzniük. A döntőben a zvoleni csapatot legyőzve szerezték meg a torna 1. helyét.

U14 győzelem KMH

Rusznyák Szilárd vezetőedző elismerően nyilatkozott csapata teljesítményéről, és a következő idényben kitűzött céljaikról is beszámolt:

„Őszintén megmondva nagyon bíztam a csapatban és tudtam azt, hogy ez a csapat szívét-lelkét ki fogja tenni a jégen azért, hogy jól szerepeljünk. Bíztam benne, hogy sikerül elkapni egy-két csapatot, és tudunk szoros meccseket játszani a torna legjobbjai ellen, ugyanis a gyerekek végrehajtották a nyári edzéstervet, és az egyhetes zalaegerszegi tábornak hála a gyerekek nagyon jó edzettségi állapotban voltak.

Azt gondolom, hogy azért erre az eredményre senki sem számított igazán. A siker egy dolognak volt köszönhető, mégpedig a srácoknak. Hatalmas akaraterőről tettek tanúbizonyságot, hihetetlen volt látni őket a jégen és a jégen kívül. A városban az egyen melegítőben sétálva, a bemelegítés  alatt, az öltözőben, a jégen egy igazi csapattá váltak és olyan erőt sugároztak magukból, ami nekem óriási örömöt okozott.

Voltak a tornának nehezebb periódusai, de mindig az egyik kisegítette a másikat és csapatként túl tudtak lendülni ezeken. Nagyon büszke vagyok rájuk, mert a tavalyi évtől kezdve nagyon keményen dolgoznak. A fiatalok, akik feljöttek, nagyon jól be tudtak illeszkedni.

A bajnokságban természetesen szeretnénk bejutni az A csoportba, ez a célunk és mindent meg is fogunk tenni érte. Mindenki tudja, hogy ez az eredmény fantasztikus, de ez csak akkor ér valamit, ha minden egyes nap tovább tudunk fejlődni, ehhez pedig továbbra is nagyon keményen kell edzeni, ahogy eddig is.”