A hétvége folyamán ovisaink részt vehettek életük első tornáján, míg a nagyobb korosztályokban megkezdődtek a helyosztó mérkőzések. Az edzők az alábbiak szerint értékelték a hétvégi mérkőzéseket:
HKB U8 Ovis Torna
Vitárius Károly, vezetőedző
„Az U8 vasárnap kezdő csapatok tornáján szerepelt a Tüskesátorban. Majdnem maximális létszámban lévő csapatunkban szinte mindenki első tornáját ünnepelte. Lányok, fiúk egyaránt voltak a csapatban és a hokisuliból az U8-ba feljövőkön kívül az ovikoriból is csatlakoztak hozzánk. Mindannak ellenére, hogy páran még alig ismerték egymást, egységes csapatként játszották végig a 4 mérkőzést. Mindenki nagy dicséretet érdemel, többek között a kapusunk is, aki az egész tornán végig fegyelmezetten védte a hálót. Nagy élmény volt minden kis játékosunknak és a végén megérdemelten vették át az érmeket.”
HKB U12 Vikings – Kárpáti Farkasok
Roczanov Zsolt, vezetőedző
„Egy egész jó első harmad után sajnos a második játékrészt álmosan kezdtük, amelynek meg is lett az ára, ugyanis az ellenfelünk nagy előnyhöz jutott. Az utolsó harmadra drasztikus változtatásokat kellett alkalmaznunk az összeállítást tekintve. A továbbiakban, voltak jó megmozdulások, valamint nagyon sok helyzetünk csak kevesen múlott, hogy nem tudtuk gólra váltani. A hoki szerencse ezúttal nem nekünk kedvezett. A továbbiakban gőzerővel fogunk dolgozni, hogy a maradék néhány mérkőzésen pontokat tudjunk gyűjteni a kupára való kvalifikáláshoz.”
HKB U12 Pirates – Hatvan
Nochta Kristóf, másodedző
„A héten kettő mérkőzést játszottunk, mivel egy korábban elhalasztott Hatvan elleni meccset most pénteken tudtunk bepótolni. A játék képével nem volt probléma főleg az első játékrészben, körülbelül végig a támadóharmadban játszottunk. Amivel viszont nem voltam elégedett, hogy nem a saját energia szintünkön játszottunk, hanem az ellenfélén és ezt ők ki is használták. Összességében, ha nem is volt egy a jobb meccseink közül, ez is egy olyan lecke volt számunkra, amivel még idén nem találkoztunk és tudunk tanulni belőle.”
HKB U12 Pirates – FTC
Nochta Kristóf, másodedző
„A hét második meccsén a Fradihoz látogattunk el. Mivel a szezonunkból már csak az ellenük lévő oda-vissza meccsek vannak hátra ezért szerettük volna, hogy legalább az egyiken mindenki lehetőséghez jusson. Mérkőzés előtt beszéltünk róla, hogy a legfőbb cél ezen a két meccsen, hogy mindenki élvezze a játékot az elejétől a végéig. Úgy érzem ez nagy részt teljesült is és mindenki kihozta magából a maximumot. A hétfői nap pihenéssel fog telni a csapatnak, ami fontos egy ilyen nehéz hét után, majd keddtől készülünk a vasárnapi visszavágóra.”
HKB U14 Knights – Ajkai Óriások (4-3)
Gömöri Norbert, másodedző
„Az első helyosztó mérkőzésünket játszottuk le a szombati nap folyamán az Ajka csapata ellen. Az első harmadot elég álmosan és lazán kezdtük, így 1-1 es állassal mehettünk a szünetre. A második harmad során az Ajka kettő, míg mi csak 1 gólt tudtunk értékesíteni. Az utolsó játékrész utolsó perceiben tudtunk egyenlíteni (3-3), így hosszabbításra került sor, amely nekünk kedvezett, így 4-3 ra legyőztük az Ajka csapatát.”
HKB U14 Warriors – Kárpáti Farkasok (1-4)
Gömöri Norbert, másodedző
„A helyosztók az U14 B bajnokságban is megkezdőtek és vasárnap a Kárpáti Farkasok ellen játszottuk az első helyosztó mérkőzést. Azonban ez nem úgy sikerült ahogy szerettük volna. Az első harmad során teljesen magunkra húztuk az ellenfelet, akik lendületesen nagy elánnal játszottak. A második játékrésznek 3 gólos vendég előnnyel mentünk neki. A szünetben újra átvettük a taktikát és kértem, hogy egy nagyobb energiaszintet hozzunk a többi játékrész során. Az utolsó kettő harmad jobb volt sokkal, de sajnos ez sem volt elég a győzelemhez, így a végeredmény 4-1 lett a vendégcsapat javára.”
HKB U18 – FTC (5-4)
Dorner Benjamin, vezetőedző
„Hétvégén FTC csapatát fogadtuk itthon a Tüskesátorba. A mérkőzés jól kezdődött és sikerült a megbeszéltek alapján játszani. A mérkőzés során helyenként becsúsztak figyelmetlenségből adódóan kiállítások is, amelyeket sikeresen ki tudtunk védekezni. Összeségében büntetőkkel megtudtuk nyerni a hazai találkozót.”
Kép: Várhegyi Erna