Győzelem a BJA csapata ellen!

 

Ahogy azt már az előző cikkükben megírtuk: a HKB profi női csapata hétfőn érkezett meg Budapestre az EWHL Supercup Final Four döntőjéről, ahol sikerült megvédeniük a bajnoki címet. A lányoknak egy rövidebb pihenő után újra jégre kellett lépniük, hiszen a tegnapi nap folyamán a BJA csapatát látták vendégül a Tüskesátorban. A szezon során előszőr találkozott a két együttes az OB1-es bajnokság keretein belül.

Az első játékrészben egy BJA csapatkiállítás történt a harmad felénél, ugyanis túl sok játékos tartózkodott a jégen egyszerre, így a HKB csapata emberelőnyhöz jutott, amit nem tudtak gólra váltani. Az első harmad végeredménye így 0-0 lett.

Öt perccel a második harmad kezdete után Lucia Haluskovának sikerült áttörnie a BJA kapuját, megszerezve így a HKB első pontját. Rövid időn belül Lindsey Donovan megszerezte a második gólt a HKB számára, így 2-0-ás eredménnyel mentek szünetre a csapatok.

Az utolsó játékrész során a HKB uralni tudta a pályát – szép passzjátékkal és eredményes lövésekkel -amely meg is hozta az eredményét, ugyanis Donovan átadásából Madie Leidt gólt tudott szerezni. A harmad vége felé Puskás Noémi átadásából Ungár Rebeka is betalált a BJA kapujába.

A mérkőzés végeredménye 4-0 lett a HKB javára.

 

A mérkőzés jegyzőkönyvét az alábbi linkre kattintva tudjátok megnézni:

https://www.jegkorongszovetseg.hu/event/game/69422

 

A mai napon folytatódik az OB1-es bajnokság és az FTC-Telekom csapata látogat el a Tüskesátorba.

A mérkőzés részleteiről az alábbi cikkben tudtok olvasni:

https://kmh.sport.hu/folytatodik-az-ob1-bajnoksag/

Navigáció