SC Csíkszereda elleni összefoglaló

A tegnapi napon (09.29-én) került megrendezésre a Sport Club Csíkszereda elleni ERSTE Liga mérkőzésünk. Akik nyomon követték az eseményeket már tudhatják, hogy nagyon izgalmas mérkőzés volt, ahol nagyon szép munkát végzett a csapat és nem hagyta az ellenfélnek elvenni tőle a korongot, és egyben a vezetést a mérkőzés majdnem legvégéig.

Az első két játékrészben kiélezett küzdelmet láthattunk, ahol a két csapat taktikája és ereje szinte teljesen kiegyensúlyozottan dolgozott egymás ellen. Az első harmad végén azonban megszereztük a vezetést. A 18. percben Lőczi Árpád talált kapuba (1-0).

A második játékrészben folytatódott a kiegyensúlyozott küzdelem. Olyannyira, hogy egyik csapat sem tudta bevenni a másik kapuját, így ezt a harmadot gól nélkül zárták a csapatok.

A mérkőzés szinte legvégéig, az 50 percig tartották fiaink a vezetésüket. Itt Shalla Joshua büntetőjével egyenlített a Csíkszereda (1-1). Az 53. percben Bencze Tihamér találatával szerezték meg a vezetést (1-2). Ezután az 55. percben Rokaly Szilárd, az 58. percben pedig Pelley Rodney találtak a kapuba, ezzel kialakítva az 1-4-es végeredményt a Csíkszereda javára.

Gröschl Tamás vezetőedző a mérkőzésről: Sok dolgot nagyon jól csináltunk, hiszen nem véletlenül vezettünk 50 percen keresztül. Erre az 50 percre kell továbbra is építeni és odafigyelni azokra a dolgokra amiket itt jól csináltunk.

A csarnokban nagyon jó, kellemesen feszült hangulat uralkodott, így azoknak külön szeretnénk megköszönni, akik kilátogattak és előben szurkoltak a fiúknak. Aki pedig nem volt kint, azoknak nem kell sokat várni a következő lehetőségre, hogy ezt bepótolják!

Hajrá Fiúk! Hajrá Hokiklub!

 

Élet a KMH után – Ozsváth Ádám

Nemrég került fel az internetre a fentebbi kép, amin Ozsváth Ádám, és testvérei láthatóak, ami egy közösen levezetett jégkorong mérkőzés után készült. Ádám korábban a KMH színeit erősítette, mielőtt visszaköltözött volna szülővárosába, Székesfehérvárra, és ott folytatta volna pályafutását.
Ennek a képnek a kapcsán kerestük meg, hogy meséljen, milyen az élet a KMH után, hogyan érzi magát Fehérváron, és pontosan hogyan vezethettek Ők hárman együtt közösen egy mérkőzést?
 
1.Mi történt Veled azóta, mióta már nem vagy KMH-s?
 
Igazából  2016-2017 es szezon óta nem vagyok a KMH-nál, a legnagyobb változás nyilván a haza költözés volt. Bár a régi-új klubomnál (hiszen játékos éveimet itt töltöttem) mindent és majdnem mindenkit ismertem, természetesen szokni kellett az egészet, hiszen más pozícióba kerültem most vissza.
Magán életi oldalról a barátnőmet szeretném említeni, hiszen Őt is ebben az évben ismertem meg, azóta már együtt is élünk, szóval ebből a szempontból is jó időszak volt.
Emellett sok új impulzus is ért, amik azt gondolom mind szakmailag, mind emberileg előbbre vittek.
 
2.Mennyivel másabb az élet a Fehérvárnál, mint a KMH-nál?
 
Fehérváron a jégkorong nagyon komoly múltra tekint vissza, pont nem rég volt a 20. évfordulója, amikor a Volán először győzte le a Dunaújvárost. Ezzel indult igazából az az időszak, ami aztán megalapozta az EBEL indulást. Ezzel a tradícióval nehéz versenyezni.
Ami nagy különbség, hogy itt minden A csapat a bajnoki címért versenyez, és minden B csapatban játszó pedig az A-ba kerülésért, ami óriási motiváció számukra.
Az Akadémia kollégiuma is egy számomra új szituáció volt, nagyon jó dolog az, hogy az ország minden pontjáról, és Erdélyből is sokan szeretnének nálunk játszani.
 
3.Hogyan gondolsz vissza a KMH-s évekre?
 
Azokban az években azt szerettem legjobban, hogy szinte az alapokról, a nulláról lehetett valamit elkezdeni, azt gondolom, számomra nagyon jó lehetőség volt. Gary Clark mellett rengeteget tanultam, ezeket azóta is alkalmazni tudom.
Számtalan jó emlékem van, hirtelen nem is tudom melyiket említsem, de az U14A csapattal való A bajnokságba jutás, a Kanadai edzőtábor és torna, valamint a női csapat első EWHL győzelme (akkor nagyjából 11 játékossal és 1 kapussal)  mind olyan pillanat, amit nagyszerű volt a pad mellett átélni.
 
4. Nem is olyan régen volt szerencséd a testvéreiddel közösen egy mérkőzést vezetni. Hogyan is alakult ez így?
 
A bíróskodás számomra már régóta tart, a tesóim pedig az érettségire való készülés miatt döntöttek úgy, hogy az aktív játékot felhagyva, szeretnének mégis a sportban maradni. Mivel én is és pár volt csapattársuk is pozitívan meséltek nekik a játékvezetésről, így Ők is kipróbálták magukat.
Az első évükben is volt 1-1 közös meccsünk, de ott egyszerre csak ketten voltunk a jégen. Idén jött el az alkalom amikor mindhárman egy mérkőzésen dolgoztunk, nagyon jó élmény volt számunkra.
 
Nagyon Örülünk, hogy ilyen jól alakul azoknak a sorsa, akik nálunk kezdték meg pályafutásukat, itt alapozhatták meg a jövőjüket. 
 
Javaslatokat pedig tőletek is nagyon szívesen várunk. Legközelebb melyik volt KMH-ssal beszélgessünk? 
 

Vasárnap érkezik a Csíkszereda a Tüskecsarnokba

Még meg sem száradtak a korcsolyák a keddi mérkőzés után, máris itt a következő. Vasárnap (09.29) visszavágóra várjuk a Sport Club Csíkszereda csapatát. A múlt hétvégén csapott össze legutóbb a két csapat Erdélyben, most itt az idő hazai pályán visszavágni.

A srácok már nagyon készülnek, kipihenten és frissen várják a meccset, valamint a hazai pályát. Gyertek, szurkoljatok Ti is Nekik élőben!

A mérkőzés részletei:

  • Helyszín: Tüskecsarnok
  • Időpont: 2019.09.29.
  • Korongbedobás: 18:00
  • Vendég: SC Csíkszereda 

Hajrá Fiúk! Hajrá Hokiklub Budapest!

Jens Brändström-öt kérdeztük

Interjúsorozatunk első részében U21-es csapatunk vezetőedzőjét, Jens Brändström-öt ismerhetitek meg közelebbről. Korábban megjelent róla egy svéd cikk is, amit ITT olvashattok. Mi is feltettünk Neki pár kérdést.

  1. Emlékszel, mikor és miért kezdtél egy jégkorongozni?

6 vagy 7 éves lehettem, amikor elkezdtem játszani. A velem egy idős srácok mind elkezdtek focizni vagy hokizni, és nem akartam kimaradni. De az első naptól fogva, hogy jégre léptem imádtam játszani és 32 éve megállás nélkül foglalkozom vele, mint játékos és edző.

  1. Mi hozott Magyarországra egyenesen Svédországból.

Nagyon sok különböző szintű bajnokságban edzősködtem kint Svédországban. Tavaly például Divízió 1-ben, ami egy nagyon jó szint a profi hokiban. De azt éreztem, hogy szeretnék új tapasztalatokat gyűjteni, másik országban edzősködni. Ezért amikor megkeresett a klub, hogy szeretnének edzőjüknek. egy percet sem gondolkodtam, tudtam, hogy ez az én lehetőségem. Szeretem Budapestet, a klub már elsőre szimpatikus volt, valamint nagyon tetszik, hogy a magyarok milyen sokat tesznek a sport fejlesztéséért.

  1. Egyedül jöttél, vagy hoztál magaddal valakit?

A feleségemmel, Malin-nal költöztünk ide, akinek már szintén van itt munkája. Ő is nagyon szereti a várost és élvezi, hogy ő is új tapasztalatokkal gazdagodhat.

  1. Volt valamilyen furcsa magyar szokás, étel vagy bármi más, amit nem értettél eleinte?

Nem nagyon ettem még olyan dolgot itt, amit kifejezetten nem szerettem volna, talán még több dolgot ki kellen próbálnom, hogy biztosra menjek. Szeretem a lángost, a gulyást, ha ételről van szó. Illetve azt is nagyon szeretem, hogy a magyarok milyen tiszteletteljes módon köszöntik egymást minden alkalommal, amikor találkoznak. Svédországban, akkor rázol kezet valakivel, amikor először találkoztok, de akiket már ismersz korábbról, nekik csak odaköszönsz.

  1. Mi a legnagyobb különbség szerinted a svéd hoki és a magyar hoki között?

Lefőképp a tradíciót mondanám valamint a taktikát. Láttam fiatalabb csapatokat edzeni itt, és hasonló ahhoz, ahogy Svédországban edzenek. Az idősebb csapatoknál jön ki jobban a különbség, mert a svédek talán nagyobb hangsúlyt fektetnek a konronggal és a korong nélküli játéra is. Természetesen nálunk régre nyúló hagyománya van a hokinak, ami hatalmas előnyt jelent a képzésben is. De nagyon örülök, hogy Magyarországon mennyire támogatják a fiatalabb játékosokat és a képzésüket, ami azt gondolom hosszú távon nagyon kifizetődő lesz.

  1. Hogy látod, mi a legnagyobb feladatod a csapatnál?

Azt emelném, ki, hogy szeretném megtanítani a fiatalabbakat arra, mi kell ahhoz, hogy profi jégkorongozók legyenek, hogyan hozzanak ki magukból mindent taktikákkal, a képességeikkel, felkészüléssel és magas elvárásokkal magukkal szemben. A legtöbb játékosnak azt gondolom, tudok segíteni, hogy lehetősége adódjon bekerülni az ERSTE Liga csapatba vagy magasabb szintre. A szezon alatt remélem sok U21 játékos meg tudja nekem mutatni, hogy elég felkészültek, hogy az EUHL-ben versenyezhessenek.

FTC-Telekom ellenni mérkőzés összefoglaló

Második hazai mérkőzésünkön az FTC-Telekom csapatát fogadtuk hazai jégen. Szerencsére sokan kijöttek élőben szurkolni a srácoknak, így sokan láthatták a bajnok elleni nagy küzdelmet.

Az első játékrészben nagyon szoros volt a mérkőzés, mindkét csapat a legnagyobb elszántsággal próbálta bejuttatni a korongot a másik kapujába. Ez a mérkőzésen először az ellenfél csapatában játszó Brett Switzer-nek sikerült a 9. percben (0-1), majd a 12-ben Myles Fitzgerald-nak (0-2). Erre nem sokkal jött a válasz a mieinktől, Szűcs István adta gólpasszból Adam Rossignol 13. perci találatával (1-2) zárult a gólok sora az első játékrészben.

A szünetről visszajőve folytatódott a harc a két csapat között. Sok helyzet volt mind a két kapu előtt. Jere Pulli váltotta ezt gólra a 26. percben a Fradi részére (1-3). A 37. percben szerezte meg 4. gólját a zöld-fehér csapat Brett Switzernek köszönhetően.

Az utolsó harmadban sem adták fel a fiúk, keményen ellenálltak a kapujukat sorra támadó Fradinak. Az utolsó játékrészben gólt szereztek: 42. perc:  Anssi Rantanen (1-5); 49. perc: Tóth Adrián (1-6); Tóth Richárd (1-7); Myles Fitzgerald (1-8); 57. perc: Farkas Lőrinc (1-9).

„Több új ember is bemutatkozhatott most ezen a mérkőzésen, aminek nagyon örültünk és ők is nagyon várták. Mindent megtettek a fiúk, és mindenki azon dolgozott, hogy helyzeteket tudjunk kialakítani az ellenfél kapuja előtt. A hétvégi Csíkszereda elleni meccsre sok pihenéssel készülünk, hiszen hosszú hét van mögöttünk. Bizakodó vagyok azzal a mérkőzéssel kapcsolatban, hiszen kis pihenés után még jobbak lehetünk.” – Gröschl Tamás vezetőedző 

Egy nagyon szép mérkőzést láthattunk, ahol mindkét fél mindent beleadva küzdött a másik ellen. Valamint a szurkolókon is nagyon sok múlt, nagy gratuláció a szüntelenül biztató szurkolótáboroknak is! A mérkőzés jegyzőkönyvét ITT tekinthetitek meg.

Szép volt Fiúk! Hajrá Hokiklub!

 

 

Várjuk a bajnokot

A holnapi napon csapatunk a tavalyi ERSTE Liga győztes FTC-Telekom csapatát fogadja itthon. 

Nagyon készül már a csapat a holnapi mérkőzésre, hiszen kemény ellenféllel küzdenek meg. Ennek köszönhetően egy nagyon látványos, jó meccsre számítunk, aminek nézésében minden hoki drukker örömét leli majd. Így mindenkit várunk a Tüskecsarnokba 18:00-ára, hogy élőben szurkolhassunk a fiúknak ezen a mérkőzésen.

Tehát…

09.24-én 18:00-kor korongbedobás,

a Tüskecsarnokban,

az FTC-Telekom ellen.

Gyertek, szurkoljunk együtt a csapatnak és fogadjuk méltón a Fradit!

Hajrá Fiúk! Hajrá Hokiklub!

SC Csíkszereda-Hokiklub Budapest összefoglaló

Az ESTE csapatunk a hétvégét Erdélyben töltötte, ahol két mérkőzést is lejátszottak. A Gyergyói HK elleni mérkőzés összefoglalóját ITT elolvashatjátok. Most pedig elhoztuk Nektek az SC Csíkszereda elleni mérkőzésről szóló összefoglalót.

Az első harmad  nagyon kiegyenlített küzdelem volt a két csapat között. A mérkőzés első góljára nem kellett sokat várnunk, az 5. percben Lőczi Árpád bravúros góljával szerezték meg fiaink a vezetést (0-1). Ezután a 9. percben sajnos egyenlített a Csíkszereda játékosa, Kulyash Denis (1-1).

A következő játékrészben sokáig harcoltak a csapatok egymással, nem találtak fogást a másikon. Sajnos a 30. percben ebből a küzdelemből nem mi jöttünk szerencsésen, hiszen Casaneanu Eduard talált be a kapunkba (2-1). Ezután a 40. percben Pelley Rodney szerezte meg a Csíkszereda 3. gólját (3-1).

Az utolsó részben is nagyot küzdöttek a fiúk, a korongjárás sajnos nem kedvezett nekünk most. Egy nagyon hosszú hét utolsó harmadában több gólt is beengedtünk a kapuba. A gólszerzők: Bencze Tihamér, Fodor Csanád, Brophey Evan, Shalla Joshua. Így a mérkőzés végeredménye SC Csíkszereda-Hokuklub Budapest 7-1.

Nagyon szépen küzdöttek a fiúk. Jövő héten pedig mi fogadjuk a Csíkszeredát, így hazai pályán vághatunk Nekik vissza!

Szép volt fiúk! Hajrá Hokiklub!

EWHL SUPERCUP ELSŐ HAZAI MÉRKŐZÉS

Vasárnap játssza a szezon első hazai mérkőzését EWHL csapatunk az EWHL Supercup tornasorozatban. A múlt héten a lányok már jégre léptek a Memmingen és az Ingolstadt otthonában, ahol mindkét mérkőzést megnyerték!

Idézzük fel a szép eredményeket, itt olvashatjátok az online jegyzőkönyveket:

Memmingen – KMH: 1-3

http://www.eishockey.at/de/s/livescores/?gameId=ea71eca4-e514-463b-b424-c0be8786b923&divisionId=ewhl-sc&season=2016

Ingolstadt- KMH: 2-3 OT

http://www.eishockey.at/de/s/livescores/?gameId=f1c16073-ea40-4c4b-bb83-50fad4dd3330&divisionId=ewhl-sc&season=2016

 

Azóta a csapat szerdán lejátszotta első OB1-es mérkőzését is, ahol szintén győztek, nem is akármilyen eredménnyel!

A mérkőzés jegyzőkönyve:

FTC-Telekom- KMH: 0-17

https://www.jegkorongszovetseg.hu/event/game/51914

 

A lányok kiváló formában vannak, így érdemes kilátogatni a vasárnapi mérkőzésre!

 

Dátum: 2019.09.22. vasárnap

Korongbedobás: 14.20

Helyszín: Tüskecsarnok

Ellenfél: ESC Planegg

 

Gyertek, és szurkoljuk ki együtt a győzelmet!!!

Hajrá Lányok!!!

Hajrá KMH!!!

Gyergyói HK-Hokiklub Budapest mérkőzés összefoglaló

A mai napon Erste Liga csapatunk a Gyergyói HK vendégeként lépett jégre. 

Az első harmadban a taktikát mindkét csapat szigorúan betartotta, ennek eredményeképp az első húsz percben nem született gól, és csak egy kiállítás történt Hokiklub Budapest részről. (0-0)

A második játékrészben is felváltva vezették a csapatok a támadásokat, rengeteg kapura lövést láthattak a nézők. A kiállítások aránya kiegyenlített volt, kettő Gyergyói HK és kettő Hokiklub Budapest.(0-0)

A harmadik harmadban a Hokiklub Budapest erősen kezdett, sikerült ráerőltetni az akaratukat az ellenfél csapatára. Az 51. percben ennek köszönhetően Lőczi révén megszereztük a vezetést. Az 54. percben a Gyergyói HK emberelőnyben született góljával kiegyenlített. (1-1)

A hosszabbítás a Gyergyói HK csapatának kedvezett, ugyanis a 61. percben gólt lőttek, így megnyerték a mérkőzést. (2-1 OT)

A három pontból egyet elhoztak a fiúk, amihez gratulálunk!

Gröschl Tamás vezetőedző nyilatkozata:

Fegyelmezetten és alázatosan játszottunk. Nagyon sok lövést blokkoltunk, emellett önfeláldozóan védtük a kapunkat. Miután az 51. percben megszereztük a vezetést, azonnal kiállítást kaptunk, melyből kiegyenlített a hazai csapat. Nagyon nagyot küzdöttünk, megérdemelten hoztuk el az 1 pontot.

 

Gyergyói Hoki Klub – Hokiklub Budapest: 2-1 OT

https://www.jegkorongszovetseg.hu/event/details/51275

 

Szép volt Fiúk!

Hajrá Hokiklub Budapest!

Sport Club Csíkszereda – Hokiklub Budapest beharangozó

Erste Liga csapatunk erdélyi túrájának második állomása Csíkszereda. A fiúk szombaton lépnek pályára, ahol helyi idő szerint 18.30-kor kezdődik a mérkőzés.

A Csíkszereda csapatával a tavalyi évben már többször játszottunk, ahol rendre szép és izgalmas játékot láthattunk. Reméljük idén is hasonlóan izgalmas mérkőzéseket hoznak a találkozók!

A mérkőzés online jegyzőkönyvét az alábbi linken tekinthetitek meg:

https://www.jegkorongszovetseg.hu/event/details/51279

 

Dátum: 2019.09.21.

Helyszín: Csíkszereda

Korongbedobás: 17.30 (CEST)

 

Hajrá Fiúk!

HAJRÁ HOKIKLUB BUDAPEST!