Bravúros győzelem a MAC Marilyn ellen

A tegnapi napon a budapesti riválisunkat fogadtunk itthon a Tüskecsarnokban. A MAC Budapest Marilyn csapatával játszottunk, ami több szempontból is különleges volt.

A válogatott keret nagy része ebből a két csapatból szokott kikerülni, így különösen ismerős arcokkal álltak szemben a jégen. Ez egy igazi  presztízsharc volt, amit  nagyon szép játékkal sikerült megnyernie a lányoknak.

Az első harmadban egy erős k-ki mérkőzésnek indult, hiszen sokáig egyik csapat sem találta a másikon a fogást. A 18. percben jött el a mérkőzés első gólja, amit Huszák Alexandra szerzett meg Jókai Szilágyi Kinga és Sarah Knee passzából (1-0).

A második harmadban már ezzel a lendülettel folytatódott a mérkőzés, és a lányok ismét megállíthatatlannak bizonyultak. A 28. percben Somogyi Vivien talált a hálóba Kiss-Simon Franciska gólpasszát követően (2-0). A 34. percben Kiss-Simon Franciska a gólpassz után egy gólt elkönyvelhetett magának, ezzel megszerezve a harmad második gólját (3-0).

A harmadik játékrészben sem tétováztak a lányok. A 43. percben Dabasi Réka szerzett találatot nagyon szép játékkal (4-0). A lányok egészen a mérkőzés utolsó percéig játékban voltak, az utolsó gól az 59. percben született Szick Dorka találatával. Ezzel a mérkőzés végeredménye KMH Budapest-MAC Budapest Marilyn 5-0.

A mérkőzés eleje kicsit nehezebben indult, érződött kicsit a lányok ismeretségéből fakadó izgalom. Nagyon jókor jött az első harmad végi gólunk, ettől erőre kaptunk. Ezután visszatértünk a játékhoz, amit kértünk tőlük, ezzel pedig átvettük a mérkőzés irányítását a második harmadtól. – nyilatkozott Mika Väärälä vezetőedző

Legközelebb most szombaton EWHL Supercup mérkőzést játszunk a MAC Marilyn ellen idegenben. Pontosan egy héttel később pedig, ugyan így szerdán, szintén a Tüskecsarnokban várjuk vissza a MAC csapatát OB1-es mérkőzésre. Reméljük a továbbiakban is ilyen szép küzdelmeket láthatunk majd.

 

Navigáció