WDT

Válogatott összetartásokon vettek részt női játékosaink

Mozgalmas napok állnak a KMH női játékosai mögött, ugyanis a múlt héten a felnőtt és az ifjúsági válogatott számára is összetartást szervezett a Magyar Jégkorong Szövetség. Az U18 ifjúsági női válogatottba nem kevesebb, mint nyolc KMH-s játékos kapott meghívást. Két felkészülési mérkőzést játszottak csütörtökön és pénteken a Jégpalotában a lengyel ifjúsági válogatott ellen. A csütörtöki … Válogatott összetartásokon vettek részt női játékosaink folytatása

Posted in Kiemelt, Nem kategorizált, Női OB II, Női WDT, OB I Női | Leave a comment

dav

 

  • Fodor Zoltán, vezetőedző
    Zoli hét évesen kezdett el jégkorongozni az UTE-ben. 2011-ig többek között a Sztároknál és a MAC-nál is játszott, majd a 2011/2012-es szezonban az észak-amerikai GMHL-ben töltött egy szezont a Bobcaygeon Bucksnál. Utána Mol Ligában és osztrák U20 bajnokságban is versenyzett. 2013 óta foglalkozik edzősködéssel. Női utánpótlás és OB II csapataink, valamint az osztrák női bajnokságban induló DEBL csapatunk vezetőedzője, emellett az EWHL csapatunk másodedzője. Zoli játékosként is aktív; a Hokiklub Budapest Szlovák 2 Ligában szereplő csapatunk tagja.
    fodor@kmh.sport.hu

Navigáció