Skorpiók XI. program célja

A Kanadai Magyar Hokiklub Skorpiók XI korcsolya- és jégkorongoktatás programja az Egyesületünk egyik legfontosabb utánpótlás toborzó csatornája. Ezért számunkra meghatározó fontossággal bír, hogy a gyerekek, a szülők és a kísérő tanárok visszajelzéseit figyelembe véve, fejlesszük és finomítsuk a program működését. A program minden résztvevője azért tevékenykedik, hogy a gyerekek minél jobban érezzék magukat a jégen és minél inkább megtanuljanak korcsolyázni, jégkorongozni. A programban a 11. kerület kilenc különböző általános iskolája vesz részt. Hetente kétszer óvodák csoportjai is részt vesznek a jégkorong oktatáson.

A legfőbb cél a kerület sportéletének fellendítése, különös tekintettel a jégkorong sportágra. Szakképzett, komoly jégkorongos múlttal rendelkező oktatók segítik a gyerekek fejlődését, az alapok elsajátítását.

A Skorpiók XI programnak az osztályokat kísérő tanárok is szerves részét képezik; ugyanúgy, mint a gyerekek és az edzők. A tanárok feladata a gyerekek átadása az edzők számára az óra kezdetén. Ennek az átadásnak / átvételnek a feltétele, hogy a gyerekek olyan ruházatban, felszerelésben legyenek, ami megfelelő az oktatásban való részt vételnek. A gyerekek mellett, a kísérő tanárokat is üdvözöljük a jégen, így ők is részt vehetnek az oktatásban, és szívesen tanítjuk meg a felszerelések beállítására.

Felszerelés kölcsönzés:
A Skorpiók XI programban a KMH térítésmentesen biztosít korcsolyát és fejvédőt minden gyerek számára, az oktatás idejére. Továbbá lehetőséget biztosít, a talált tárgyak közül, kesztyű, sál használatára. A felszereléseket rendszeresen karbantartjuk és ellenőrizzük az állapotukat. Amennyiben bármelyik kölcsönzött felszerelés hibás vagy sérült lenne, arról kérjük értesíteni a felszereléseket kiadó munkatársat.
A felszerelésektől elvárt:

  1. Biztonságos és sérülés mentes állapotban legyen
  2. Biztonságosan és kényelmesen rögzíthető
  3. A gyerek méretigényeihez igazodóan
  4. Az oktatási céloknak megfelelően

A program vezetője Dombauer Péter, elérhetősége: dombauer@kmh.sport.hu

Navigáció