Elődöntőben csapatunk – EWHL

10:0-ás összesített eredménnyel, mindkét negyeddöntős mérkőzésen magabiztos sikert aratva jutott tovább az EWHL bajnokság elődöntőjébe női csapatunk. Lányaink pénteken és szombaton is 5 góllal múlták felül a KEHV Lakers együttesét.

Esélyesként vágott neki alapszakasz győztes csapatunk a pénteki összecsapásnak. Ebben a szellemben is kezdtük a mérkőzést, már az első cserében sikerült megszerezni a vezetést, Williams átadását Báhiczki-Tóth értékesítette. A továbbiakban hiába alakított ki több sorunk is nagy helyzeteket, a hazaiak kapusa jól állta a sarat. A Lakers oldaláról is volt egy-két veszélyes támadás, Tóth Zsófia azonban ezeket magabiztosan hárítani tudta.

A második találatig egész a mérkőzés feléig kellett várni, ekkor ismét Báhiczki-Tóth szerzett szép találatot. Többször is támadhatott emberelőnyben csapatunk, ez végül a második játékrész vége előtt érett góllá, Haluska révén háromgólos előnnyel fordulhattunk az utolsó játékrészre.

Ekkor aztán végleg eldőlt a mérkőzés, először Williams, majd végül Leidt góljával állította be csapatunk az 5:0-ás végeredményt. Ez a lebonyolítás szempontjából azt jelentette, hogy a visszavágót 5 gólos előnnyel kezdte meg a csapatunk.

A hosszú utazás és a pénteken kiharcolt előny ellenére szombaton is erősen kezdte a mérkőzést együttesünk, már az első harmadban sikerült két gólos előnyre szert tenni előbb Williams, majd Leidt révén.

Ezután egy kiállításokkal tarkított középső játékrész következett, mindkét csapatnak volt lehetősége öt a három elleni játékszituációban támadni. Ezekből azonban egyik oldalon sem született találat, de Donovan teljes létszámban szerzett góljával a pénteki mérkőzéshez hasonlóan ismét három gólos előnnyel kezdhettük meg az utolsó harmadot. A találkozó felénél Bogáti váltotta a kapuban Tóthot.

Az utolsó játékrészre is maradt még izgalom, rögtön az első cserében Williams, majd három perccel később Dabasi talált be a vendégek kapujába. Tóth és Bogáti is hibátlanul védte kapunkat, beállítva ezzel az 5:0-ás végeredményt.

A másik két negyeddöntős ágon továbbjutott az SKP Bratislava és az EC Graz Huskies csapata, míg az Almaty-MAC párharcból ma rendezik a második mérkőzést.

 

Fölényes győzelemmel zárta csapatunk az alapszakaszt – OB1

Szerda este lejátszotta utolsó mérkőzését női együttesünk az idei OB1-es bajnokság alapszakaszában. Ellenfelünk az eddig pont nélkül álló FTC-Telekom volt. Több betegségből felépülő játékosunk is újra ott tudott lenni a keretben, Szelényi Nina két hét után lépett újra jégre mérkőzésen. 

Már a mérkőzés kezdetekor megmutatkozott a két csapat közötti erőbeli különbség, a harmadik cserében pedig meg is született az első gól, Szelényi Nina talált be kéthetes kihagyása után. Jól tartották magukat az első játékrészben a zöld-fehérek, mi több Carlotta Regine-nek is akadt több védenivalója. Három perccel a harmad vége előtt Donovan bombázott a vendég kapuba. 

A második játékrészben aztán beindult a gólgyártás, öt és fél perc leforgása alatt 7 gólt szerzett csapatunk. Ezt a vendég kapuscsere után további négy góllal toldották meg a lányok, így a harmadik játékrész már futóórával folytatódott tovább. 

A záró húsz percben még további három találat született, beállítva ezzel a 16-0-ás végeredményt.

Ezzel a győzelemmel véget is ért az idei kiírás alapszakasza, már csak a döntők vannak hátra, ahol a korábbi évekhez hasonlóan ismét a MAC Budapest csapata lesz az ellenfelünk.

Második helyen zárta U16-os csapatunk a bajnokság középszakaszát

Izgalmas mérkőzéseket és rendkívül kiegyenlített párharcokat hoztak az U16-os bajnokság középszakaszának mérkőzései. Az alapszakasz B1-es csoportjának második helye azt jelentette, hogy az M3-as csoportban kezdte meg Gömöri Norbert csapata a bajnokság második fázisát. Középszakaszbeli ellenfeleink a DEAC Jégkorong Akadémia, KASI, Szombathelyi Pingvinen, SZJA U15 és az Ifj. Ocskay Gábor JA voltak. 

Jól indították a srácok a középszakaszt, első két mérkőzésüket rögtön meg is nyerték az A2-es csoportból érkező IOGJA, illetve az alapszakasz során előttünk végző KASI ellen. Aztán egy kisebb hullámvölgy következett, egy kiállításokkal tarkított Szombathelyi Pingvinek ellen idegenben, majd a DEAC ellen egy hazai pályán elszenvedett verességgel. A záró fordulóra aztán újra magára talált a csapat, és egy magabiztos győzelemmel az SZJA U15 ellen bebiztosította második helyét a tabellán. 

A második helyezés azt jelenti, hogy a helyosztó (9-14. helyért) mérkőzéseket újfent eggyel magasabb szinten kezdheti meg a csapat. Ellenfeleink az M2-es csoport 4-6. csapatai, vagyis az UTE, FTC-Telekom és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16 lesznek, az M3-as csoport első három helyezettjével kiegészülve. (DEAC, HKB, KASI)

Mindenkivel egy mérkőzést fog játszani csapatunk, ezután alakul ki a szezon során elért végső helyezés.

Az FTC ellen zárjuk az alapszakaszt – OB1

A női OB1-es bajnokság alapszakasza is a végéhez ért, szerda este az FTC-Telekom ellen zárjuk az idei kiírás első fázisát. Legutoljára januárban találkozott egymással a két együttes, akkor fölényes HKB siker született.

Együttesünk a korábban aratott győzelmeinek köszönhetően már kvalifikálta magát a bajnokság döntőjébe. Ellenfelünk kiléte azonban még bizonytalan, az a ma este játszódó MAC- BJA mérkőzésen fog eldőlni. Csapatunk az elmúlt mérkőzések során sérülések és betegségek miatt többször is kénytelen volt foghíjas kerettel kiállni, de ha minden jól alakul a héten már újra teljes kerettel léphet jégre Szilágyi Levente együttese.

A mérkőzés 18:25-kor kezdődik a Tüskesátorban és egyesületünk Youtube csatornáján is követhető.

Jöhet a rájátszás – interjú Szilágyi Leventével

Utolsó játéknapjához érkezett vasárnap az EWHL bajnokság alapszakasza, csapatunk pedig a Neuberg Highlanders együttesét látta vendégül. Az már korábban eldőlt, hogy női csapatunk az első helyen zárja az alapszakaszt, az utolsó fordulókban már csak az volt a kérdés, hogy győzelemmel sikerül-e befejezni a bajnokság első szakaszát a rájátszás előtt.

Nem csak a kék-sárgák voltak a hétvégén csapatunk kihívói, hiszen szombaton St.Pöltenben léptünk jégre a Sabres csapata ellen. Bátran kezdte csapatunk a mérkőzést, az első 5 percben több helyzet is adódott játékosaink előtt, Báhiczki-Tóth Boglárka kapuvassal is veszélyeztetett. Ahogy haladtunk előre az időben akadtak hullámzó periódusok, Tóth Zsófiának több nagy védést is be kellett mutatnia.

Küzdős, hajtós mérkőzést láthattak a nézők, s bár hiába próbálkozott 24 kapuralövéssel csapatunk az első két játékrszében, nem sikerült bevenni Luggin kapuját. A harmadik harmadban aztán megtört a jég, Báhiczki-Tóth szép korongszerzését és kapuratörését követően Dabasi juttata az üres kapuba a korongot. Nem sokkal később egy emberelőnyös szituációban Stróbl növelte tovább az előnyt, 5 perccel a vége előtt pedig Williams állította be a 3:0-ás végeredményt. Tóth mind a 20 kapujára tartó lövést hárította.

Nem sok idő volt kipihenni a szombati találkozót, hiszen vasárnap délben már újra bedobták a korongot a Tüskesátorban. Ellenfelünk a tabella utolsó előtti helyét elfoglaló Neuberg Highlanders volt. A csapatok közti helyezésbeli különbség már a mérkőzés elején megmutatkozott, az első játékrészt négy gólos előnnyel zárta csapatunk. Kapunkban ezúttal Bogáti Bianka kezdett. Több szép egyéni megoldást és teljesítményt is láthattak a kilátogató nézők, de szép összjátékok után is születtek gólok. Haluskova 4 találata mellett 3 asszisztot is jegyzett, Bogáti pedig 92.9%-os hatékonysággal őrizte a kapunkat. A mérkőzés végeredménye: 12-1.

 

Következik a rájátszás

A héten kezdetét is veszi a rájátszás, csapatunk első ellenfele az alapszakaszt nyolcadik helyen záró KEHV Lakers együttese lesz. Szilágyi Levente vezetőedzőt kérdeztük az eddigi eredményekről és a folytatásról.

Az alapszakaszt magabiztosan az első helyen zárva, 14 pont előnnyel fejeztétek be a szezon első szakaszát. Mi volt a csapat sikerének a kulcsa?

Három szó: közösség, részletek, tisztelet. Ezek azonban mit sem érnek kő kemény munka és a tanulni akarás nélkül. Úgy gondolom, hogy a munka, amit a tavalyi szezonban elkezdtünk egyre inkább kezd beérni és ez a jégen és a mindennapokban is meglátszik.

Mik azok a dolgok, amikkel elégedett voltál az alapszakaszban és mi az, amin esetleg még változtatnál a rájátszásra?

Fegyelmezett, szervezett, gyors és eredményes hokinkkal elégedett vagyok. Kiemelendő még, hogy talán ez az első szezonunk, hogy a csapat statisztikákban is az első helyek valamelyikét foglaljuk el, ami mutatja azt a fejlődést, amin a szezon során átmentünk. Amin szeretnék javítani az talán a folyamatosság, ami nagyon fontos lesz a playoffban. Emellett amin nem tudok változtatni, de jó lenne egy erősebb immunrendszer a csapatnak, hogy mostmár elkerüljenek minket a betegséghullámok.

Vasárnap este eldőlt, hogy a rájátszás során az első ellenfél a Lakers együttese lesz. Milyen mérkőzésekre számítasz?

Új rájátszási forma van az idei szezontól. Ami történt az eddigiekben, az már csak történelem, a héten egy új szezon kezdődik! Ismerjük a Lakers csapatát, idén sok gólos meccseket játszottunk ellenük, de tudnak váratlant húzni, szóval fegyelmezetten kell játszanunk, hogy sikeresek tudjunk lenni. Izgatottan várjuk a kezdést.

Az alapszakasz utolsó két mérkőzése következik – EWHL

Az EWHL alapszakaszának befejezése előtt két fontos mérkőzés áll még lányaink előtt. Elsőként szombaton St. Pöltenbe látogat női csapatunk, majd vasárnap hazai pályán fogadjuk a Neuberg Highlanders csapatát.

Előző hét szombaton ugyan megszakadt női csapatunk veretlenségi sorozata, de holnap a SKN Sabres St. Pölten együttese ellen találhatnak vissza a győztes útra lányaink. Csupán egyszer találkozott eddig egymással a két alakulat a szezon során, akkor egy szoros mérkőzésen végül a mieink örülhettek a három pontnak. Az osztrák csapat jelenleg a tabella negyedik helyét foglalja el, így mindenképp egy kiélezett összecsapásra lehet számítani. 

 

Vasárnap a Neuberg Highlanders csapata érkezik a Tüskesátorba. Az osztrákok a csupán két nyert mérkőzésükkel jelenleg a tabella hátsó felében helyezkednek el, így mondhatni kötelező a győzelem.

Az már biztos, hogy az alapszakaszt az első helyen zárja csapatunk, de ez a hétvége továbbra is kulcsfontosságú a rájátszás szempontjából. Fontos, hogy jó mérkőzéseket játszva készüljünk fel a következő szakaszra és visszanyerjük a múlt hétvégén kicsit megtört lendületünket. Mindkét találkozóról lesz közvetítés, a Sabres elleni mérkőzés az osztrák livestream oldalon, míg a vasárnapi egyesületünk Youtube csatornáján lesz követhető.

 

Hajrá HKB!

Szupermini tornák hétvégéje – heti mérkőzés előzetes

Vasárnap három szupermini csapatunk is tornán fog részt venni. Kék csapatunk hazai pályán játszik délelőtt, a sárga és piros együttesünk pedig Dunakeszire fog utazni. Emellett a többi utánpótlás korosztályban is mozgalmas hétre lehet számítani. Heti mérkőzés előzetesünk következik. 

 

U8

Ahogy azt a cikk bevezetőjében is említettük, mindhárom csapatunkra izgalmas mérkőzések várnak a héten. A kékek hazai pályán fognak szerepelni, míg sárga és piros csapatunk is Dunakeszire fog utazni. A tornák menetrendjei elérhetőek a Magyar Jégkorong Szövetség honlapján

 

U10

A legutóbbi, hazai rendezésű EMHL torna után ismét jégre lép csapatunk a nemzetközi tornasorozat keretében. A következő állomás ezúttal Szlovákiában, Nagyszombat városában kerül megrendezésre. Ellenfeleink a Gladiators Trnava, St. Pölten Tigers és a HC Brumov-Bylnice lesznek. 

Piros csapatunk szombaton az FTC csapatánál vendégeskedik, az ellenfelek a hazai együttes mellett a MAC és a B-Villámok SE lesznek.

 

U12

Vikings csapatunkra házon belüli edzőmérkőzés vár U14-es korosztályunk játékosaink ellen.

 

U14

Tovább folytatódnak a középszakasz küzdelmei Warriors és Knights együttesünk számára is. Elsőként csütörtökön hazai pályán fogadják a Győr csapatát Ungár Rebekáék, majd szombaton a Hatvani Gigászok lesznek Warriors együttesünk ellenfelei. Francsics Bencéék szombaton Óbudára látogatnak. 

 

U16

A középszakasz végéhez ért Gömöri Norbert együttese, utolsó ellenfelük a Székelyföldi Jégkorong Akadémia lesz szerda este a Tüskesátorban. Sok múlik majd az utolsó fordulókon, hiszen mind a hat csapat fej-fej mellett halad egyelőre a középszakaszban, így még szinte bárhogy alakulhat a tabella állása.

 

Női U25

A női U25-ös bajnokságban is megkezdődött a rájátszás. Elődöntős ellenfelünk a MAC Marily csapata lesz, ez első találkozót vasárnap rendezik a Kisstadionban. A szezon során eddig kétszer találkoztak a felek, a pontokon eddig fele-fele arányban osztoztak. A párharc két nyert mérkőzésig tart.

 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

 

Győzelem az U14-es középszakaszban – Heti utánpótlás összefoglaló

 

Szombat délután U14 Knights csapatunk is megszerezte első győzelmét a bajnokság középszakaszában. Az idősebb utánpótlás korosztályokban ezúttal nem sikerült győzelmeket szerezni.

 

U8

Szupermini piros csapatunk hétvégén a Vasas Jégcentrumba lépett jégre. Az eseményt a csapat vezetőedzője, Ales Gyula értékelte: “Legkisebbjeink a Vasas Jégcentrumban vettek részt piros, kezdő tornán. Sokaknak életük első tornája volt ez és bátran mondhatom, hogy nagyon élvezték és nagyon ügyesek voltak.”

 

U10

Ugyancsak dicsérendő U10-es kék csapatunk teljesítménye, akik hétvégén a Győri Jégsport Központban léptek jégre. Egyedi Noémi edző értékelése: “A hétvégén Győrben voltunk, ahol ismét 4 mérkőzést játszottunk. Először a Sportország majd a Győr, aztán az Ajka Óriások és ismét a Sportország ellen játszottunk. Kicsit álmoskásan kezdtünk az elején, de később mindenki fejben is megérkezett. A torna folyamán szép helyzeteket tudtunk kialakítani, amelyeket többnyire gólra is váltottunk. A passzjáték ismét szép volt, de még a pontosságon van mit fejleszteni. A kemény mérkőzések ellenére sikerült a fókuszt végig megtartani. Összességében mindenki nagyon jól érezte magát. A rendező csapatnak külön köszönjük a vendéglátást.”

 

U12

Pirates és Vikings csapatunk is idegenben lépett jégre vasárnap. Roczanov Zsolték Ajkán, Nochta Kristófék pedig Érden vendégeskedtek.

 

U14 

Knights és Warriors csapatunk is jégre lépett a héten. A hetet a lovagok nyitották csütörtökön a Tüskesátorban. Ekkor még nem sikerült a győzelem, de aztán szombaton a Győr csapata ellen sikerült javítani és megszerezni a középszakaszbeli küzdelmek első pontjait. A három megszerzett pontnak köszönhetően jelenleg a tabella ötödik helyét foglalja el csapatunk, a következő ellenfél pedig az OHA együttese lesz. Warriors csapatunknak ezúttal nem sikerült pontokat szerezni, ők legközelebb csütörtökön a Győr ellen lépnek jégre a Tüskesátorban. 

 

U16

Nem sikerült folytatni a nyerő szériát U16-os csapatunknak, elsőként pénteken a Szombathelyi Pingvinek, majd vasárnap a DEAC csapata ellen szenvedett vereséget csapatunk. Ennek következtében visszacsúszott együttesünk a tabella második helyére, azonban még mindig nyílt a küzdelem, sok múlik majd a csütörtöki SZJA U15 elleni találkozón. 

 

U18

Szoros mérkőzéseken, kétszer is a rendes játékidő letelte után előbb szétlövésekkel, majd hosszabbításban szenvedett vereséget ifjúsági csapatunk. Dorner Benjamin együttese jelenleg a tabella ötödik helyén áll. 

 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

 

Hajrá HKB!

Vereség a budapesti rangadón – EWHL

Női hokisaink hazai környezetben 3:1-re kikaptak a magyarországi rivális MAC Budapest csapatától. Edzői stábunknak továbbra is nélkülöznie kellett több kulcsjátékosát is, Kiss-Simon Franciska, Szelényi Nina, Ungár Rebeka és a bajnokság kanadai táblázatát vezető Madie Leidt is kénytelen volt kihagyni a szombati EWHL találkozót.

Nem kezdte csapatunk elég élesen a mérkőzést, ez pedig már a találkozó elején megbosszulta magát. (0:1) A harmad végehez érve aztán Báhiczki-Tóth találata közelebb hozta csapatunkat, 1:1-es állással mehettek pihenőre a felek.

A második játékrészben a kiállításoké és Tóth Zsófiáé volt a főszerep, hiszen több nagy helyzetet és egy büntetőt is hárítani tudott kapusunk. Az utolsó 20 percet szintén létszám hátrányban kezdte meg csapatunk, melyet a vendég együttes ezúttal ki is tudott használni, Horváth távoli lövése talált utat a kapuba. Öt perccel a vége előtt aztán Tóth hiába mutatott be több bravúrt is, a sokadik kipattanó korong ellen már ő is tehetetlen volt. (1:3)

A hétvégi botlás ellenére továbbra is 10 pontos előnnyel áll csapatunk a táblázat élén, a héten pedig a Sabres és a Neuberg Highlanders ellen térhetnek vissza a győzelmi útra a lányok.

A MAC Budapest érkezik szombaton a Tüskesátorba – EWHL

Vége felé közeledik már az EWHL bajnokság alapszakasza, csupán három mérkőzés van már hátra csapatunknak. A héten ez lesz a második találkozója a lányoknak, szerdán egy BJA elleni OB1-es mérkőzéssel hangolódtak játékosaink a hétvégére. 

Ugyan az alapszakasz elsőségünk már hetekkel ezelőtt eldőlt, a szezon hátralévő részében már minden mérkőzés rendkívül fontos jelentőséggel bír, így ebben a szellemben készült a csapatunk a héten a találkozóra. Városi riválisunk jelenleg a tabella hatodik helyéről várja a folytatást. Eddig háromszor találkozott egymással a két csapat a szezon során, lányaink célja a győzelmi széria megtartása. 

A mérkőzés 15:05-kor kezdődik és követhető Youtube csatornánkon is.